2022.10.04. 07:00
Számok világából az ékszerkészítéshez - Sosztarits Luca alkalmazott közgazdászból lett ötvös
Sosztarits Luca (28) alkalmazott közgazdászból lett ötvös: pályát módosított, miután rátalált az ékszerkészítésre. Egyedi kivitelezésű darabjai között van klasszikus, minimalista és olyan is, amelyet természeti formák ihlettek.
Sosztarits Luca pályát módosított, miután rátalált az ékszerkészítésre
Forrás: Szendi Péter
Fotó: Szendi Péter
Luca kicsiny, modern, praktikusan berendezett műhelyében az ötvösasztalé a főszerep. Az ötvösé – mondják – magányos szakma és eszközigényes: a hangulatos tetőtérben az alkotómunkához szükséges szerszámok, gépek, egy bemutatóasztal és néhány bútor kapott helyet. A bemutatóasztalon állványokon, dobozokban nyakláncok, gyűrűk, fülbevalók – nem tudni, melyik kié lesz, csak azt, egy életen át elkísérhetnek. Hogy miért döntött az ötvösmesterség mellett a fiatal nő, annak története van, és Luca pontosan emlékszik, milyen állomások vezettek oda. – Három-négy évesen agyrázkódással kórházba kerültem, akkor kaptam az első csomag gyöngyöt anyukámtól, onnantól kezdve mindig fabrikáltam valamit. Nyolcadikig Waldorf-iskolába jártam, ahol ugyanolyan érték volt a kezünk, mint a fejünk. A gimnáziumban gyöngyöt fűztem, üveg- és gyurmaékszert készítettem.
Még vásárokba is jártam, boltost játszottam egy kis zsebpénzért Káptalantótiban, Szombathelyen. Matekból érettségiztem, alkalmazottközgazdász-diplomát szereztem alapképzésben az ELTE-n, bár nagyjából féltávnál kiderült: nem ez az utam. Emlékszem, makroökonómiából egyest kaptam, és éppen az orromat lógattam, amikor szembejött egy esemény: a MOME Design- és művészetmenedzsment szak szervezte. Ötvösök, ékszerészek, mások mellett Visy Dóri munkáit láttam, nagy hatással voltak rám. Kellett azért idő, hogy beérjen a gondolat: ötvös akarok lenni magam is. Bár most kevés hasznát veszem az egyetemen tanultaknak, lényegesen több lettem az ott töltött szemeszterek által: szívóssá, kitartóvá tett a három év, ami jól jön a mindennapokban. Miután diplomázott, Luca 2017 őszén beiratkozott a Budai Rajziskolába ötvös szakra. (Alapfokú művészeti iskola és szakgimnázium, egy középfokú oktatási intézmény Budapesten.)
Műhelye mindenes fiókjából előkerül a portfóliója: 3D tervekről, geometrikus formájú ékszerekről, funkcionális tárgyakról, öntött, domborított és konceptuális ékszerekről – két év feladatairól – készült fotók láthatók benne. Hajdu László ötvöst, ezüstművest említi mentoraként az ötvösképzésre ráépülő aranyműves szakon, pedig Balázs Mariannát. Ösztönző volt dolgozni velük – mondja. – Négy gyűrűt készítettem vizsgamunkaként, témájuk a Balaton-felvidék. Az egyik a szentbékkállai kőtengert formázza, a másik a Szent György-hegyi bazaltorgonákat. A harmadik a Tapolcai-tavasbarlangot, benne kicsi kő, akvamarin, az szimbolizálja a vizet; a negyedik pedig egy pozsgást – azóta is készülnek újabb verziók a sorozatból, néhánynak patinázva van a belseje, ami mélységet ad a felületeknek – mutatja, és kiderül: nagyon szereti a klasszikus, a letisztult, minimalista és az organikus formákat is. És hogy az elején csak nyers ezüstöt használt, köveket nem.
Minden tükörpolírozott volt, ragyogott, azután elkezdett különböző felületeket kialakítani, amelyek „bekúsztak” a karikagyűrűkhöz is. – Én vagyok az is, ami nagyon hegyes, letisztult, szögletes és a buborék, az organikus is. Vannak alapvetések, szabályok a tervezésben, amúgy szárnyalhat a képzelet: készülnek apró és monumentális darabok is, mint például a pipacsgyűrű. Ahhoz, hogy megszülessen egy ékszer, meg kell tervezni, rajzolni. Általában sok verzió készül, viaszmodelleket készítek. Ha drágakő van az ékszerben, akkor fel kell építeni a foglalatot, azt követi az öntés (az organikus formákat ezzel lehet a legszebben elérni), a hengerelés, az eszközökkel alakítás, a csiszolás is fontos fázisok. Van olyan ékszer, ami kizárólag az én munkám, máskor én tervezem és készítem, de közben dolgozhat az adott darabon az öntő, a kőfoglaló, a vésnök, az utolsó állomás a nemesfém-hitelesítő – magyarázza, és mutatja körben a reszelőt, a lombfűrészt, az öntvényeket, kalapácsokat, marókat, a polírpasztát, a gumi- és acélkefét, nagyítót. Megtudjuk, a buborékgyűrű például viaszveszejtéses eljárással készül, mint anno a római lovasszobrok.
Ez az egyik legrégibb fémöntési mód. A készítendő tárgy formáját viaszból megmintázzák, majd az egészet gipszmasszával veszik körül. A külső burkolat hevítésével a viasz kiolvad, a helyére beöntik a fémet. Lucát a trendekről is kérdezzük: divat a rusztikus ékszer, a különböző nem polírozott, egyenetlen, reszelőnyomos felületek; a nagyon letisztult kör, vonal, háromszög, az is, hogy minél konceptuálisabb – díszítő funkción túl más szerepű – is legyen egy-egy darab. Szerinte jó irányba mutat, hogy ha ékszert vásárolnak, egyre inkább hosszú távban gondolkodnak az emberek. – Az ékszer olyan, mint a ruha: nem kell univerzálisnak lennie. Mást veszünk fel munkába, és mást színházba. Megvan a létjogosultsága egy diszkrét nyakláncnak és egy monumentális gyűrűnek is. Szívmelengető, hogy életem első eljegyzési és karikagyűrűit a bátyámnak és a sógornőmnek készíthettem. Jó ránézni a kezükre: tudni, hogy egy életen keresztül viselik majd a munkámat, és hogy a legboldogabb pillanataikhoz járulhattam hozzá.