Karácsony

2022.11.28. 10:41

Megnyitották az adventi időszakot Körmenden is - fotók

A Dienes Lajos Katolikus Óvoda ovisainak és a Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola tanulóinak műsorával nyitották az adventi időszakot Körmenden. Kiss László esperes-plébános gyújtotta meg az első gyertyát a város adventi koszorúján.

Tóth Judit

Fotó: Jámbori Tamás

Hadnagyné Vörös Márta, a Körmendi Kulturális Központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket a város főterén. Kiemelte, hogy az idei advent rendhagyó: a civil közösségek, intézmények szívből jövő, saját ajándékkal kedveskednek. - Igyekeztünk megszólítani olyan közösségeket, oktatási-nevelési intézményeket és magánszemélyeket, akik egyaránt elhivatottak, hogy Körmendért és az itt élőkért tegyenek. A jótékonysági akciókból befolyt összeget a nehéz sorsú emberek megsegítésére fordítja a város - mondta az intézményvezető.

Az óvodások és az iskolások ünnepi műsora után Kiss László körmendi esperes-plébános mondott ünnepi beszédet. -Igazi fény csak maga az ember lehet, a gyertya csak jelkép - fogalmazott.

Az első adventi hétvége programján részt vett a Városi Vegyeskar, az énekkar tagjai karácsonyi dalokat énekeltek a jelenlévőkkel. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában