Jó ügy

2022.12.08. 10:50

Jótékonysági sütivásárt tartottak a Megyeháza udvarán

vaol.hu

Forrás: Berkes Szabina/Kabinet

A karácsonyi forgatag résztvevőit Vámos Zoltán főispán köszöntötte a Megyeháza díszudvarán. Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök adventi gondolatai után a jótékonysági vásár kedvezményezettje, a PontMás Vas Megyei Autista Gyermekekért Alapítvány mutatkozott be - írja a kormanyhivatal.hu

A főosztályok és járási hivatalok karácsonyi díszbe öltözött standjai finomabbnál finomabb süteményekkel és kalácsokkal teltek meg, itt-ott pedig egyedi kézműves termékek, kidolgozott karácsonyi díszek is kerültek az asztalokra. A vásárt forralt bor illata járta át, a forgatagot még meghittebbé tették Taschner Sándor kollégánk ünnepi dallamai.

A Tarisznyások zenekar koncertje után a legkisebbek örömére a Mikulás is megérkezett, a gyerekek tánccal, versekkel és énekkel várták a nagyszakállút; zsákjából hamar előkerültek a szaloncukrok, nem csak a kicsiknek, a felnőtteknek is jutott egy-egy darab.

„Hálás szívvel köszönöm azoknak, akik úgy gondolták, hogy az ügy, amit képviselünk, érdemes a támogatásra. A jótékonysági sütivásárból befolyt összeget a Vas megyei autista gyermekeket nevelő, tanító, fejlesztő intézmények csoportjai kapják” – tudtuk meg Pohánka Edittől, az alapítvány kuratóriumi elnökétől.

A Magyar Kormánytisztviselői Kar által is támogatott adventi süteményvásáron és Mikulás ünnepségen a kormányhivatal munkatársain kívül a Magyar Államkincstár Vas Megyei Igazgatóság és a NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóság dolgozói is részt vettek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában