Közgyűlés

2023.01.31. 11:30

Új tagokkal bővült a Kőszegi Polgári Kaszinó - ambiciózus terveik is vannak

A kőszegi Jurisics-vár KÖSZ-házában tartott közgyűlést a Kőszegi Polgári Kaszinó. Kilenc új tag felvételét szavazták meg, értékelték a tavalyi évet és az idei tervek is szóba kerültek.

Tóth Kata

Az elnökség és az új tagok a KÖSZ-házban

Forrás: Ohr Tibor

A találkozó elején az elnökség nevében Csiki István elnök köszöntötte a szép számmal megjelent tagságot. A megnyitó után kilenc új tag felvételét szavazták meg, így 83 főre bővült a közösség. A napirendi pontok között szerepelt a 2022-es esztendő értékelése. Ebből kiderült, hogy tavaly 12 programot bonyolított az egyesület, melyeket nagy érdeklődés övezett. Vendégük volt többek között Eperjes Károly színművész, Pálffy Géza történész, de számos olyan évfordulóról – Trianon, deportálások, török ostrom – is megemlékeztek, amelyek kiemelkedően fontosak a kőszegi polgárság múltjában. Bemutatták a 2023-as év programtervét is, amelyhez az elnökség a tagság észrevételeit is fogadta a közgyűlésen. 

Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján A halál népbiztosa  című filmet vetítik le, március 26-án ismét a Szent Korona nyomába erednek: megemlékeznek  a koronázási jelvények kőszegi tartózkodásáról. Ezenkívül ambiciózus terveket is megfogalmaztak: a Széchenyi-parkban található obeliszket és környékét közösségi munkával szépítenék meg. A tervek szerint minden hónapban lesz legalább egy rendezvény, megemlékezés. A Kőszegi Polgári Kaszinó elnöksége reméli, hogy az idei év is legalább olyan gazdag lesz rendezvényekben, mint a tavalyi, jegyezte meg Csiki István. Az összejövetelt jó hangulatú beszélgetés zárta: a résztvevők kőszegi borokat és a tagok által készített finomságokat fogyasztottak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában