Heves indulatok

2023.03.20. 12:55

Lőporos hangulat a Körmend–Szolnokon

A férfi NB I.-es kosárlabda-bajnokság legutóbbi fordulójában az Egis Körmend és a Szolnoki Olajbányász meccsén többször is elszabadultak az indulatok, aminek következtében félbe kellett szakítani a találkozót.

Sütő Dániel

Fotó: Szendi Péter

Könnyen lehet, hogy nem marad következmények nélkül a szombati Egis Körmend–Szolnoki Olajbányász kosárrangadó. Történt ugyanis, hogy a negyedik negyedben többekben végképp elszakadt a cérna a lelátón, a pályán és a pálya szélén is az egymást követő sorozatos véleményes bírói döntések következtében. Az amúgyis lőporos hangulat akkor hágott tetőfokára, amikor a sokadik kifogásolható ítélet következtében a hazai szektorban helyet foglaló szurkolók részéről történt rendbontás, mire a játékvezetők a szövetségi ellenőrrel karöltve elrendelték a palánk mögötti alsó szektorok első három sorának kiürítését. Ez érthető módon nem ment zökkenőmentesen, ezért félbeszakadt a mérkőzés, amely az érintett sorok megüresedése után folytatódhatott. Az utolsó pillanatban Chambers érvénytelenített kosarát követően még egy nagy csetepaté maradt a derbi végére, amibe mindenki beszállt, aki arra járt.

– A jegyzőkönyvet normál esetben a klubnak nem küldik meg a mérkőzések után, kizárólag akkor, ha fegyelmit rendelnek el a klub ellen – tájékoztatott Kozma Gergő, az Egis Körmend ügyvezetője. – Hogy pontosan mi került bele és mi nem a jegyzőkönyvbe, nem tudjuk. Egyeztetünk a mérkőzés biztosításáért felelős céggel és a szövetséggel is, mi történhetett és mi váltotta ki azt. A mérkőzés közvetítéséből nem látszódik, pontosan mi zajlott le a negyed elején. A záró negyed végén egy lökdösődés alakult ki két játékos között, de szerencsére ez hamar abbamaradt. A klub elítél minden olyan szurkolói tevékenységet, ami nem összeegyeztethető a klub értékrendjével, valamint a sport írott és íratlan szabályaival. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy ezen események csak a klubot sújtják és hozzák nehéz helyzetbe. Sajnálatos, ami a mérkőzésen történt, de mindenképpen vizsgálandó az is, hogy mi váltott ki ekkora elégedetlenséget a publikumból. Biztosan fegyelmi eljárást kezdeményeznek a klub ellen, azt azonban nehéz megjósolni, milyen büntetés várható. Valószínűleg ismételten egy jókora pénzbírsággal fogják sújtani a klubot. A kezdeményező még nem érkezett be, ezért nem tudom, hogy mikor lesz döntés, de várhatóan 1-2 héten belül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában