Gyász

2023.03.25. 15:14

“Drága Péter, erről nem volt szó!” – Bokányi Pétertől (1968-2023) a kolléga és barát, Fűzfa Balázs búcsúzott Kőszegen

Bokányi Péter irodalomtörténész, tanár váratlanul távozott közülünk. Utolsó útjára nagyon sokan elkísérték. A kőszegi Zárdatemplomban a kolléga és barát, Fűzfa Balázs búcsúzott tőle:

vaol.hu

Bokányi Péter irodalomtörténész, tanár

Forrás: VN-archív

Drága Péter,

erről nem volt szó! Erről egyáltalán nem volt szó!

Arról volt szó, hogy beadunk egy pályázatot a Nemzeti Kulturális Alaphoz, támogatást kérünk készülő könyvedhez, amelyben régebbi és újabb tanulmányaid lesznek.

Arról volt szó, hogy megtanítjuk Ádámot horgászni, biciklizni, később meg majd csajozni

Arról volt szó, hogy Anna felnőttként mennyire ügyesen, szépen alakítja az életét, és hogy mennyire szereted őket Gyöngyi emlékével együtt.

Arról volt szó, hogy az irodalomtanítás ebben az országban már talán soha nem lesz élményközpontú, gondolkodtató, s ezért nekünk valamit tennünk kell, mert ez így nem mehet tovább. Nem engedhetjük, hogy ismeretlen, olvashatatlan és taníthatatlan szerzőkkel zsúfolják tele a tananyagot. 

Arról volt szó, hogy még márciusban megyek az iskolátokba előadást tartani Petőfiről és Júliáról.

Arról volt szó, hogy átadom Neked az első kőszegi gimnáziumi osztályod egyik tagjának üdvözletét, akivel a minap találkoztam Szombathelyen, és nagy rajongással beszélt Rólad.

Arról volt szó, hogy egyszer majd megint meglátogatjuk a Szüleidet. Ahogyan a legutóbbi, pár hónappal ezelőtti répcelaki könyvbemutatódon ezt félig-meddig meg is ígértük nekik.

Arról volt szó, hogy milyen érdekes, Pusztay János professzor ’48-ban, én ’58-ban, Te pedig ’68-ban születtél, s ha már így alakult, akkor egyszer majd írunk egy közös könyvet.

Arról volt szó, Péter, hogy meg fogjuk váltani a világot. Miért mentél előre? Azt gondoltad, így könnyebben tudod megcsinálni? Egyedül? Vagy meglepetésnek szántad a megváltást nekünk, hogy mi majd örülhessünk neki? 

És még arról is szó volt, hogy egyszer majd megint elmegyünk együtt Erdélybe. Hogy eljössz velem Marosvásárhelyre. Örültem, hogy velem és a diákjaimmal utaztál el először 2007-ben Szatmárnémetibe, Koltóra, Nagybányára. Akkori hallgatóim közül van olyan, aki azóta is tartja Veled a kapcsolatot. Pedig nem csináltál semmi rendkívülit velük sem, ahogyan senkivel sem szoktál, mégis a szívükbe rejtetted Magadat. Talán azzal, hogy egyszerűen csak ott voltál velünk, amikor az egyik diákom, Baranyai Réka elmondta a koltói kastély erkélyén a Szeptember végént. Megrendülten álltunk ott, nem lehetett könnyek nélkül megélni a pillanatot. És akkor is éppen „csak” ott voltál, velünk voltál, amikor a szatmári kempingben némileg megfagytunk ugyan (május elejét járta a naptár), de a tábortűz melege ébren tartott bennünket sokáig. Grilleztünk persze, végtelen mennyiségű miccset, vagy ahogy itthon jobban ismerik, csevapcsicsát. Húsz-huszonkét diáknak sütöttünk Veled és Végh Balázs kollégánkkal vacsorát… Emlékszel, az ő 70. születésnapjára készülő könyvbe küldted el nekem pár hete az írásodat a gyermekirodalomról – ott és akkor barátkoztatok össze, annál a tábortűznél és azon a koltói délutánon. 

Hétfőn kezdem szerkeszteni ezt a születésnapi kötetet. Hogyan legyen akkor most, Péter? Keretezzem be a nevedet a tartalomjegyzékben…?! 

De hiszen nem kell semmi különös az élethez, csak ez az átkozott levés, lenni akarás, létezésvágy. Talán ez fogyott el Belőled? Vagy csak pihenni szerettél volna egy nagyot? De hát miért nem szóltál, segítettünk volna! A Szüleid is, Linda is, Julika is és mi mindannyian, tanítványaid, barátaid, tisztelőid: diákok, tanárok, szülők, írók, költők, irodalomtörténészek, kultuszkutatók seregestül, muzeológusok és könyvtárosok, művészek, varázslók és hétköznapi emberek egyaránt. A könyveidet nyomtató nyomdászok, akik titokban mindig beleolvastak a munkáidba, csettintettek az ujjukkal, és otthon élvezettel, lármázva mesélték el, mit olvastak Tőled...   

Miért, miért, miért történt ez így, ahogy nem szabadott volna történnie? Hiszen néha csak ott kell lenni, ahol éppen lenni kell. Te tudtad ezt a titkot, akkor mégis miért nem tartottad be a saját szabályaidat?

Miért ilyen igazságtalan az élet, Barátaim? 

Akinek szemében soha nem tört meg a fény, Őt miért viszi el időnek előtte? Akinek nem hajolt meg soha a gerince, neki miért nem engedi, hogy továbbra is megmutassa nekünk, merre lakik a boldogság mostanában? Akinek a szíve nem hazudott soha, annak miért fogy el az ideje a koránnál is korábban? 

Egyáltalán nincs ez így jól, Péter! 

Nyugodj békében!

Bokányi Péter (1968-2023) a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola magyar-orosz szakán végzett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett magyar szakos egyetemi diplomát. Doktori disszertációját 2006-ban védte meg. 1993 óta rendszeresen publikált, kezdetben az Életünk folyóirat olvasószerkesztője, majd a kritika rovat munkatársa, 2001 óta főszerkesztő-helyettese volt. 1992 óta tanított: a tanárképző főiskola Irodalomtörténeti Tanszékén, aztán a Tanító Tanszéken; a Finnugor Nyári Egyetemen, a Bolyai-gimnáziumban és a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Gimnáziumban. Tagja volt a Magyar Írószövetségnek és több művészeti társaságnak is. Számos kötet, tanulmány és közel száz folyóirat-publikáció kötődik a nevéhez. Részt vett kulturális turisztikai projektekben, ehhez kapcsolódóan kiadványok és filmek szerzője, forgatókönyvírója volt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában