Fejlesztés

2022.05.16. 10:33

Kültéri kézilabdapályát adtak át Ősiben

Új, mintegy 70 millió forintból készült műanyag borítású szabadtéri kézilabdapályát adtak át a napokban Ősiben a helyi oktatási központ udvarán.

Szabó Péter Dániel

Kontrát Károly országgyűlési képviselő, Kotzó László polgármester és Soós Kálmán, a megyei kézilabda szövetség örökös elnöke adták át az új pályát Ősiben

Forrás: Ács Krisztián

A Magyar Kézilabda Szövetség a sportág infrastrukturális feltételeinek javítása érdekében indította el állami támogatású programját, amelynek célja, hogy az utánpótlás-nevelés érdekében kézilabdázásra alkalmas pályák létesüljenek országszerte. Ennek részeként valósulhatott az Ősi Oktatási Központ udvarán, a helyi sportcsarnok szomszédságában a 70 millió forintos beruházás, amelynek átadóján Kotzó László polgármester úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedben hatalmasat fejlődött a sportszerető falu, az iskola környékén is látványos fejlesztések történtek.

– Ugyan a szépet és a jót könnyen megszokja az ember, én azért még jól emlékszem az iskolaépület egykori, lehangoló képére.  A lyukakkal tarkított rozsdás ereszcsatornára, a leázott, omladozó vakolatra, a kidőlt lábazatra, és a korhadó ablakkeretekre. Emlékszem még a mostoha körülményekre, a folyosón tartott testnevelés órákra, a mosdókban történő öltözésre is. Azóta sok minden megváltozott Ősiben. Kívül-belül megújultak nevelési intézményeink és egy új bölcsőde is épült, melynek átadására a közelmúltban került sor. A régi aszfaltos kézilabdapálya helyén korszerű, minden igényt kielégítő sportközpont létesült, ma pedig mindezek megkoronázásaként átadjuk ezt a csodálatos kültéri kézilabdapályát – mondta el Ősi polgármestere. 

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője az avatáson elmondta, a település komoly kézilabda hagyományokkal rendelkezik, az itt élő régi vágya volt egy ilyen szabványos méretű kültéri pálya, ami a magyar kormány támogatásának köszönhetően most valóra válhatott.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában