Név szerint hozzá fordultak

2022.06.24. 10:00

Nyugdíjba vonuló, hűséges dolgozójukról nevezték el a veszprémi szervizműhelyt

Közel negyvenhét éven át dolgozott ugyanabban a Házgyári úti műhelyben Altmann László autóvillamossági szerelő. A nyugdíjba vonuló szakembert rendhagyó módon búcsúztatta munkáltatója a közelmúltban.

Marton Attila

Altmann László és Peretsényi György a névtábla átadásakor Fotó: Nagy Lajos/Napló

Az egykori Építőanyag-fuvarozó Vállalat (Épfu) az 1970-es évek közepén nyitotta meg Házgyári úti telephelyét és műhelyét, ahol Altmann László az indulástól az idei nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Peretsényi György, a Vescan Kft. ügyvezető tulajdonosa elmondta, 1993-ban vásárolta meg az Épfut s vele együtt a Házgyári úti telephelyet és műhelyet is. Öt-hat év alatt lecserélték a járműveket, és Scania-márkaszervizzé váltak. László is számos képzésen vett részt ebben az időszakban, majd a Scania assistance-szolgáltatásába is bevonták. 
– Ha nagy baj volt, általában őt riasztották, mert tudták, hogy meg tudja oldani a helyzetet legalább annyira, hogy „lábon” folytatni tudja útját a jármű – fogalmazott az ügyvezető. Olyan jó neve volt a szakmában, hogy előfordult, más megyékből kimondottan hozzá hozták a meghibásodott járművet. Az ügyvezető felidézte azt az esetet is, amikor egy totálkáros járművet hoztak helyre: az udvaron halomban álltak a vezetékek, és az eset reménytelennek tűnt, de a szakember megoldotta a laikus számára lehetetlennek tűnő feladatot is. Peretsényi György elmondta, manapság gyakran előfordul, hogy egy munkavállaló munkahelyet vált azért, mert máshol néhány ezer vagy tízezer forinttal többet kereshet. Ebben a közegben Altmann László az ellenpélda, amit igyekeztek felmutatni a társaságnál dolgozó kollégáknak is: a cég a nyugdíjba vonuló szakemberről Altmann László Tehergépjármű-szakszerviznek nevezte el a Házgyári úti műhelyt. A névadást egy tábla is hirdeti már a telephelyen. 
Altmann László 1974-ben kezdett el dolgozni Bakonyszentlászlón, az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet (ÁFÉSZ) szervizében, és a következő év novemberében került a Házgyári úti új telephelyét megnyitó Épfuhoz. Az évtizedek során sok minden megváltozott: bővült a telep, megtörtént a rendszerváltás, majd a tulajdonosváltás után a javítást is más járműveken kellett végezni. 
– A szocialista időkben használatos járművek nem igényeltek akkora szaktudást: mi Kamazokat, Mazokat és Zileket javítottunk elsősorban. A telephely privatizálása után Scaniákkal kezdtünk foglalkozni, ehhez természetesen továbbképzéseken vettünk részt – idézte fel Altmann László. Mint mondja, az állandóság, a munkahelyi társaság számára többet jelentett, mintha esetleg valamivel többet kereshetett volna egy másik munkahelyen. A továbbképzéseken, tanfolyamokon rendszeresen részt vett, képezte magát. A már említett assistance-szolgálatot 12 éven át végezte, 2000-től. A szerviz területe nagyjából a fél Dunántúlt foglalta magában kezdetben, és bár nem volt könnyű a feladat, de szívesen csinálta. Ha riasztották, akkor mindegy volt, hogy éppen a vasárnapi családi ebéden ült, ahogy az sem számított, hogy esett, fagyott vagy hófúvás volt: útnak kellett indulnia, hogy megjavítsa a működésképtelen buszt vagy kamiont. – Mindig is azt mondtam, hogy ezt a munkát nem lehet megfizetni, elsősorban hivatástudatból végzi az ember, és azért, hogy másokon segítsen. Annyi tiszteletet emberektől sem előtte, sem azóta nem kaptam, mint azoktól a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyektől, akik a segítségemmel folytathatták útjukat – magyarázta. 
Az eltelt évtizedekre jó emlékekkel gondol vissza, a munkáját mindig szívvel-lélekkel csinálta, ha lehetőség adódott, képezte magát. Ugyanakkor nem bánkódik amiatt sem, hogy januári nyugdíjba vonulása óta nem kell dolgoznia, mert így sokkal több időt tölthet a családjával, unokáival, mint korábban. A szakmától egyébként teljesen nem szakadt el, ha hívják, a mai napig besegít szakértőként. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában