Közlekedés

2022.06.30. 10:35

Füredi úti felüljáró: nyitva a Balaton felé és vissza

A legfontosabb: immár szabad a közlekedők számára a Füredi úti felüljáró, így a Balaton felé, és onnan Veszprémbe is lehet autózni.

Juhász-Léhi István

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Ovádi Péter, a térség parlamenti képviselője a csütörtök reggeli ünnepélyes átadáson arról beszélt, Veszprém és a térség legnagyobb beruházásának egy újabb, jelentős stációja a mostani. Szót ejtett arról is, hogy a 8-as főút mellett épül a 8-as és 82-es utak összekötő szakasza is, ugyanakkor elkészültek a 8-as út további szakaszának tervezési munkálatai. Úgy fogalmazott, hogy a Kormány kiáll a fejlesztések mellett, így Veszprémben 5 milliárd forintos keretből újulnak meg jelentősen utak. 

Hangsúlyozta: a kivitelezők tartani tudják a határidőket, így tervezni tudnak mind a városban, mind a régióban. Ugyanakkor megemlítette azt is, hogy zajvédő fal épült az út teljes hosszában, ami külön kérésük volt. Ez ugyan nem volt a korábbi tervek része, ám a környéken élők részéről igény merült fel a zajcsökkentés kapcsán, így aztán menet közben finomítottak a beruházáson. Ezek ugyan plusz költségekkel jártak, ám mint az elhangzott, azokat a NIF Zrt. magára vállalta.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, egy évvel ezelőtt adták át az Almádi úti felüljárót, amit nagyon várt mindenki. Most pedig ismét okunk van fellélegezni, hiszen újabb mérföldkőhöz érkezett ez a hatalmas infrastrukturális beruházás. A városvezető köszönetet mondott  a veszprémieknek a munkálatok alatt tanúsított türelméért és megköszönte a kivitelező munkáját is. Nem véletlenül, hiszen minden, az önkormányzat és a lakosság részéről felmerülő igényre gyorsan reagáltak.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese a kivitelezésről beszélt. Azzal kezdte, hogy alapelvük volt – a korábbi beruházásnál is - , hogy amint használni lehet egy-egy elkészült szakaszt, akkor azt ténylegesen is igénybe vehessék a közlekedők, a beruházás különböző szakaszaiban is. Elmondta, ha folyamatosan nézzük a beruházást, akkor annak az utolsó fél-, háromnegyed éve kezdődik. 

A csütörtöki átadás után nem lehet még minden csomóponti ágat használni, viszont a Veszprém – Balatonfüred irány tökéletesen járható. Elárulta: július 11-én is lesz egy újabb átadás, amikor egy újabb ágat adnak át a forgalomnak. Ősztől viszont már végleges állapotában lehet majd használni a csomópontot is.

A Füredi csomópontban tehát megnyitásra került csütörtökön délután a 73. sz. főút a keresztirányú forgalom számára mindkét irányba (Veszprém – Balatonfüred és Balatonfüred - Veszprém), valamint a csomópont A-jelű felhajtó ága (Székesfehérvár – Veszprém/Balatonfüred). Ugyanakkor a 73. sz. főút és a Sepsiszentgyörgy utca csomópontjában a jelzőlámpa továbbra is kikapcsolva marad az esetleges torlódások elkerülése miatt. A Balatonfüred irányából Veszprémbe közlekedők a Sepsiszentgyörgy utcába jobbra behajtva, a körforgalomban visszafordulva és a 73. sz. főútra jobbra visszakanyarodva tudnak behajtani Veszprémbe.

A 73. sz. főútról, Veszprém irányából a Sepsiszentgyörgy utcába be lehet hajtani balra, a 73. sz. főútra a Sepsiszentgyörgy utcából, Balatonfüred irányába viszont nem lehet majd kikanyarodni. Itt a javasolt kerülőútvonal a Sepsiszentgyörgy utcából a 73. sz. főúton jobbra kanyarodva, az új Füredi csomóponton áthaladva, a város oldalán lévő körforgalomban történő visszafordulás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában