Semmelweis-nap

2022.06.30. 20:00

Zircen is köszönetet mondtak a kórházi dolgozóknak

Az elmúlt nehéz évek minden munkával töltött órájáért köszönetet mondott Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet dolgozóinak a koronavírus-járvány miatti helyzetet is megemlítve a Semmelweis-napi ünnepségen, amelyen elismeréseket adtak át.

Rimányi Zita

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Nem akármilyen két év van mögöttünk, az elmúlt időszakban a koronavírus határozta meg mindennapjainkat. Dolgozóink máshol is segítettek, például Ajkán, Veszprémben a Covid intenzív ellátásban, s megállták helyüket. Intézményünkben háromszor kellett fertőzöttek ellátását megoldanunk. Kitűnően vizsgáztak szakmai és emberi szempontból is munkatársaink – mondta el dr. Vermes Tamás főigazgató az intézmény udvarán tartott eseményen és beszélt arról is, hogy a kormányzati támogatás szerint előnyt élvez a kistérségi járóbeteg-ellátás, a páciensek lakhelyükhöz közeli mielőbbi ellátása, ezért szerinte neki és kollégáinak azt a fajta feladatvégzést kell folytatniuk, amit eddig is gyakoroltak, ha lehet, akkor még kicsit jobban. Megemlítette, hogy csökkenteni kell az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók közt nyílt bérollót, a fizetésük közti különbséget és arról is szólt, hogy új bérsávot vezetnek be a nem orvos diplomás szakdolgozók számára. A higiénia és a kézmosás fontosságának elismertetése okán híressé vált Semmelweis Ignác orvos munkásságának üzenete manapság számunkra a főigazgató szerint az, hogy, ha figyelve a világra értékeljük munkánkat, folyamatos visszacsatolások közepette, akkor tudunk jó eredményt elérni. Ehhez kérte a zirci kórház dolgozóinak, munkatársainak a további közreműködését, megköszönve eddigi hozzáállásukat.  

A Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet Semmelweis-napi ünnepségén részesült Semmelweis-napi jutalomban Kis Lászlóné ápoló, Hermann Gabriella asszisztens, Triebl-Horváth Fanni anyaggazdálkodó, Sztrida Renáta titkárságvezető, Kovácsné Böőr Edina gyógytornász és a krónikus belgyógyászati osztály kollektívája. Igazgatói dicséretet kapott Kovács Pálné szakács, Zrínyi József ápoló, Kuzman Ágnes vezető asszisztens, ápolási igazgató-helyettes, Hajas Zoltánné takarító és Révészné Weinper Éva ápolási asszisztens. Osztályvezetővé nevezték ki dr. Nagy Márta főorvost, főnővérré Hérics Anita diplomás ápolót.  

Az Országos Kórházi Főigazgatóság és a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének elismerését érdemelte ki Cserkész Ferencné ápoló, amihez a kórházi ünnepségen gratuláltak neki.  A Zirci Kórház Egészségügyi Szakdolgozója elismerést vehette át Horváth Mária főnővér.  A "Zirc Kórházért" emlékérmet dr. Horváth Sándor osztályvezető főorvos kapta meg ezúttal. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában