Domonkos Ágnes védjegye a Ptah Theater

2022.12.01. 11:00

Színházi alkotóműhely és tréning nem csak színészeknek

Domonkos Ágnes Veszprémben nőtt fel, Budapesten tanult pszichológiát, majd Londonban színházművészetet. Később Badacsonytomajra költöztek férjével és gyermekükkel. Színházi tanulmányait a London International School of Performing Artsban végezte kreatív színész szakon, ahol Jacques Lecoq módszerét sajátította el. Ezután a Moving Academy for Performing Arts diplomaprogramjában vett részt, ahol interdiszciplináris és térspecifikus előadó-művészetet tanult. A Lecoq-módszert nemzetközi és hazai iskolákban, fesztiválokon tanította és tanítja, a Ptah Theater alapító tagja, alkotóművésze.

Jákói Bernadett

– Helyi színházi alkotó révén a színházi élet, színházi nevelés fellendítése a régióban személyes és szakmai indíttatásom. A színház, ha meg is jelenik, inkább a klasszikus színpad-közönség felállásban, hagyományos műfajokban ölt testet, az alkotási folyamatban pedig a rendező-színész-technikus-zenész funkciók egymástól elválasztott szakmákként jelennek meg. Az előadó-művészet egy távoli, tehetségen alapuló, klasszikus színészi vagy énekes szerepként jelenik meg sokak fejében, de én szeretném lerántani a leplet, és közelebb hozni az emberekhez a színházat. Célom a közönség- és közösségteremtés, a színház és színészet hagyományostól eltérő perspektívából való megmutatása. A kölcsönös, párbeszéden, aktív élményen alapuló ismeret- és élményátadás. A terv a fizikai színházon alapuló alkotó színészet népszerűsítése a régióban, mely Jacques Lecoq metodikáján alapszik. (Két intenzív workshop és egy négy hónapos, heti rendszerességgel működő kurzus megtartása felnőtteknek.)

 

– Lecoq módszere egy puzzle-ként felépített pedagógiai rendszeren alapul – kezdi Ágnes a módszer lényegét bemutatni. – A színész, performer maga az alkotó is, aki társaival a lehető legkisebb eszköz- és díszlettárral saját fizikai jelenlétére, mozgására alapozva jelenít meg bármilyen világokat a térben. A fény, zene, a kosztüm, az eszközök a közös alkotás részét képezik. Így tulajdonképpen a színház maga interdiszciplináris műfaj. A módszer felszabadító, kreativitás- és fantáziahasználatot beindító hatással van a résztvevőkre, akik bármely, akár művészeten kívüli területről is érkezhetnek. A klasszikus keretekből kilépve megtapasztalják, hogy az alkotás egy mindenkit megillető, elérhető dolog. Az együtt alkotó, gondolkodó közösség találkozik a közönséggel is: a kurzusokat nyilvános térspecifikus performanszok zárják. Tanulunk, alkotunk, előadunk, közösséget teremtve építjük  a színházat és régiónkat. 
– A két intenzív workshopon (Badacsonytomajon az Egry József Művelődési Házban és Veszprémben a Pannon Köztérben) egy-két drámapedagóguson kívül zömében laikusok vettek részt, akik színészként léptek fel a záró előadáson, mégis saját világukban tudtak alkotni, saját ötleteiket  fejlesztették előadássá – sorolja fel korábbi tapasztalait. – Októbertől elindult az őszi tréningsorozat, amelybe bárki becsatlakozhat előképzettség nélkül. Ez most egy egyedülálló lehetőség: a résztvevők  kipróbálhatnak egy színházi technikát, mely az elődói jelenlétet, kifejezőkészséget fejleszti, s közben egy önismereti csoportmunka részévé is válnak – sorolja fel Domonkos Ágnes a tréningterveket. 

 

– A Pannon Színitanoda tágas próbatermében hétvégeként két órát töltünk együtt. A tréning első fele mozgással, játékkal telik, hol együtt, hol egyénileg, vagy párban; a második felében témakörök szerint halad a foglalkozás: karakterépítés, improvizáció, csoportos alkotás, dolgoznak anyagokkal, tárgyakkal, festményekkel, zenével. Mindig lesz ismétlés, plusz a közös tudás mélyítése. Inkább egy műhelyt képzelj el, ahol körben ülünk, mozgunk, és lehet kérdezni. És ki tudja, ha olyan elszánt a csapat, akkor egy előadást is létrehozunk a kurzus végére – sorolta Ági. 
A kurzuson való részvételhez semmilyen előképzettség nem szükséges. A  tréning a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában