Kézilabda

2023.01.28. 20:00

Több van a Fejér-B.Á.L. Veszprém csapatában

Rapszodikusan teljesített a Fejér-B.Á.L. Veszprém az évad első felében, mert amíg a második számú nemzetközi kupasorozatban minden idők legváratlanabb klubsikereinek egyikét aratta, addig idehaza kevés borsot tört ellenfelei orra alá. Az Európa-ligában eddig tisztességgel helytálló csapatnak reális esélye van az élvonalban maradáshoz, igaz, a megkapaszkodáshoz az eddiginél hatékonyabb és kiegyensúlyozottabb kézilabdára lesz szüksége.

Király Ferenc

Fotó: Penovác Károly

Harmadik NB I-es idénye előtt alapos vérátömlesztésen esett át az együttes, melynek vezetőedzője az a Konkoly Csaba lett, aki a Győri Audi ETO KC szakembereként szerzett magának hírnevet. A komoly tapasztalattal rendelkező tréner új csapatot épített, s a közös érdeknek mindenki alárendelte magát. – A bajnoki nyitányig nem értünk a tervezett folyamatok végére, ám a csapatépítés szakmailag nagy kihívás, nehéz és időigényes munka, mindenkitől türelmet kíván. Emiatt játékunkat menet közben csiszoltuk tovább – árulta el a tréner, aki kollégáival úgy vélekedett, hogy a zajló szezon főként a stabilitás jegyében teljen el. A terv az volt, hogy a végelszámolásnál ne kelljen izgulniuk; ha erre gondolunk, akkor ősszel nem sok örömet szereztek híveiknek. A fiatalság és a gyorsaság továbbra is az erényük, de átszervezett védelmük nem lett feszes, miként támadásaik sem voltak mindig pontosak. Az NB I-ben jelenleg két riválist utasítanak maguk mögé, az általuk legyőzött kétpontos HÉP-Ceglédet és a sereghajtó Budai Farkasok Rév Groupot.

Mint a tabellán elfoglalt helyezésük mutatja, a bajnokságban elmaradtak a sikerek, azonban MK-ezüstérmesként az EL-ben minden várakozást felülmúltak: hovatovább csodát tettek. A francia Chambery Savoie MHB selejtezőbeli kiejtésével bejutottak a csoportkörbe, amivel a gárda roppant nehéz helyzetbe hozta a klubvezetést, hiszen azoknak pluszforrásokat kellett előteremteni a további határon túli szerepléshez. – A visszavágón az elképzeléseket messze túlszárnyalva felülmúltuk a gallokat, de a továbbjutással valahol nehéz helyzetbe is sodródtunk. Az egyesület a csoportkör előtt minden szempontból óriási próbatétel előtt állt, a funkcionáriusaink vállát nagy teher nyomta. Csak komoly szervezőmunkával sikerült elérniük, hogy nekünk később minden feltétel biztosított legyen – közölte a vezetőedző. Ez valóban kemény időszak volt nekik, mivel az öt oda-visszavágós párharc közel százmillió forintba kerül(t). A kézilabdázók nehezen szoktak hozzá a kedd-szombati ritmushoz, hogy a „tornán” náluk nagyságrendekkel nagyobb büdzsével bíró műhelyekkel csatáznak. A-jelű hatosukban azóta a szlovák Tatran Presovot is két vállra fektették. Az EL-ben legközelebb – február hetedikén – a német Frisch Auf Göppinget fogadják a Veszprém Arénában, de az igazi értékmérők a hazai pontvadászatban várnak rájuk. Február 11-én a Sport36-Komlóhoz látogatnak, majd vendégül látják a CYEB-Budakalászt és a Balatonfüredi KSE-t, míg közben elutaznak Ceglédre. Ezen játéknapok sok mindenre választ adhatnak…

A Fejér-B.Á.L. Veszprémnél természetesen nem elégedettek a 12. helyezésükkel, s mert a veszélyzónában „tanyáznak”, tisztában vannak azzal, hogy a folytatás sem ígérkezik sétagaloppnak. Rutintalanságuk többször is megmutatkozott a bajnokságban, mivel néhányszor úgy kaptak ki, hogy akár nyerhettek is volna. Nagy lemaradást ugyanakkor nem kell ledolgozniuk, hogy megőrizzék NB I-es tagságukat. – Csalódott vagyok élvonalbeli szereplésünk miatt, előzetesen több pontra számítottam, de bizakodom a jövőt illetően. Szerintem tavasszal is azon problémákkal szembesülhetünk, mint eddig. Szűkös a keretünk – Széles Ákos ráadásul nemrég közös megegyezéssel távozott tőlünk –, sérülések miatt pedig egyszer sem tudtunk a legjobb összeállításunkban pályára lépni. Ezért a mérkőzések végére általában elfáradtunk. Meg van kötve a kezünk, szerettünk volna egy balkezes lövőt igazolni a holtidényben, ám anyagi lehetőségeink ezt nem engedik meg. Szerencsére az időközben érkező Gál Dominik nagy erősítést jelentett számunkra, és örömmel jelenthetem, hogy másik beállónk, a szlovák Simon Machac is felépült sérüléséből. Támogatóinknak minden eddigi segítséget köszönünk, nélkülük még nehezebb lenne a helyzetünk. Itt mégis megállnék egy pillanatra, lévén, hogy másoktól nagyobb pártfogást reméltem volna. Néha azt érzem, hogy csak szurkolóink szeretnek bennünket, igazán ők érzik magukénak ezt a valóban veszprémi közösséget – jegyezte meg Éles József tulajdonos.

A Liga- és Magyar Kupában is érdekelt társaság január elejétől becsülettel teszi a dolgát, hogy bennmaradjon az élvonalban. Az idény első felében akadtak pozitív jeleik, fellángolásaik – Stranigg Jánostól és Éles Benedektől –, kiemelkedő egyéni teljesítményeik, de sajnos mégsem jutottak egyről a kettőre. Van még hová fejlődniük, a cél pedig egyértelmű: el kell kerülniük a kiesést. Az eddig látottak alapján ezt el is érhetik, ha nem is diadalmenetben, de megragadhatnak ott. Igaz, ehhez eredményesebb játékra lesz szükségük. Szurkolóik sem akarnak infarktusgyanús bajnoki végjátékot, miután ők is tudják: nem jó a tűzzel játszani, mert előbb-utóbb megégetheti magát az ember.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában