2023.01.29. 07:00
Minden érzés megélését meg kell engednünk magunknak - Alkotók, akik megosztották velünk gondolataikat
Az alkotás folyamata segít másképp látni a világot, magunkat, eredményével másokat szintén elgondolkodtathatunk. Akadnak, akiknek kikapcsolódási lehetőség, másoknak hivatás. A lapunkban tavaly megjelent történeteikből érdemes év elején néhányat röviden felidézni.
Marton-Bőczy Boglárka és Marton Károly
Fotó: Rimányi Zita
Ősi összegubancolódás
Marton-Bőczy Boglárka és Marton Károly nemezeléssel foglalkozik, a hagyományok éltetését az egyik legszebb feladatnak tartják, ami engedi kibontakozni egyéniségüket. Úgy gondolják, nem öncélú manapság a természetes módú újrahasznosítás régi példáinak továbbvitele, amihez ötleteiket adhatják hozzá pluszként. A nemez a legrugalmasabb anyag, amivel dolgozhatnak, könnyű előállítani, kevés eszköz kell hozzá. Természetbarát módszer, a gyapjúszál mellett csak szappan és víz szükséges hozzá. A gyapjúszál az élő állatról, a juhról, a birkáról kerül le, és ők csupán kézi erővel dolgozzák fel. Ez benne a legszebb – állítják. A módszer több ezer éves, valószínűleg ősibb, mint a szövés és a fonás, már eleink rájöttek: az állatszőrt összegyúrták, így a szálak összegubancolódtak. Az eredmény egy könnyen lebomló anyag.
Érdekes felületek magas hőfokon
A mostani tájházzal szemben állt egykor a jásdi kocsma, a híd közelében. A kőkerítésen lévő kapun különleges házszámtáblát láthatunk. Elmosódott foltjai, érdekes felülete mintha ismételné a régi építészeti formákat, ám azokat újra is alkotja. Nem gondolnánk, hogy először elrontott darabnak tűnt, aztán rájött a készítője, hogy új eljárást fedezett fel vele. Mindez jól jelzi azt a kísérletező, a múlt értékeit bátran, egyedien, ugyanakkor beleérzéssel formáló, a hely szellemét átélő hozzáállást, amit csak megerősítenek a tűzzománcműhely inspirálóan berendezett sarkai, és persze a művész szavai. Sziráki Judit itt működteti kemencéjét. Azt, mikor hogyan reagál a festék a tűzre, a magas hőmérsékletre, nehéz kiszámítani, de épp ettől érdekesek a rézlapokon megjelenő színek, formák. Így talált olyan kikapcsolódási lehetőséget, ami segít neki másképp látni a világot, magát, s közben másokat szintén elgondolkodtat. Saját életébe ezáltal új színt vitt. Művei többet nyújtanak a szépség látványánál. Finomsággal, árnyaltsággal átszőtt, nagy szerszámok, védőkesztyű segítségével készülő munkák.
Kamerafilozófia
Gimnazistaként szerette meg a fotózást Boross László, amikor még fotólaborban hívta elő a filmet, dolgozta ki a képeket, s már itt találkozott esetében a műszaki érdeklődés és a művészet. Honnan, hogyan – ez sokat számít szerinte, szeretné más látószögből megmutatni a tájat, mint ami magától értetődő, úgy, ahogy kevesen veszik észre részleteit. A túrák során szerzett benyomásai révén egy-egy tájrészletet és a saját hangulatához illő négysoros verseket választ. Arról, amit benne kiváltottak a látottak. Ilyenkor a csendet, a nyugalmat keresi mindenféle formában. Állítja, mindkettőre ritkán talál rá az ember, ezért megéri tudatosan alkalmat teremteni rá. Úgy véli, mindig magunkat keressük utazásaink során, akkor is, ha képzeletben tesszük azt. S fontos az ilyen út. „Ha már nincs bennünk megvalósítási vágy, arra vonatkozó kérdés, hogyan tudunk magunk után nyomot hagyni, akkor öregszünk meg. Ilyesmin szoktam gondolkodni, a saját küldetésemen, aminek felismerése persze életre való feladat" – állítja.
Online térben elszigetelten
Marót Viki főként az ötvenes-hatvanas évek slágereit énekli. Ez a műfaj úgy tud mosolyt csalni az arcára, hogy azonnal pozitív energiák járják át. Érdekes kérdésnek tartja a generációk közti szakadékokat, s azt, hogy a zene viszont összehozza a különböző korosztályokat. „Annyi stílus szól arról, hogy a bánat még jobban fájjon, a szomorúságra vigasztalást nyújtson és kisírhassa magát, aki hallgatja. Én nem ilyen típusú lírai alkat vagyok, személyiségemhez inkább a vidám, ritmusos számok illenek. Azt gondolom, az ember akkor lehet boldog, ha megtalálta az útját, amit maximálisan igaznak érez. Foglalkoztatnak a mai világ kérdései, bajai, szeretnék ilyesfajta értelemben is, a szövegek révén a közönséghez szólni. Szembe kerülnek azzal manapság sokan, hogy hosszú időszak után újra ismerkedni szeretnének. Ráadásul nehéz úgy nyitni, hogy ne érjék csalódások az embert, ne verjék át – erről beszélni kellene. Kinyílt a világ az online tér révén, mégis elszigeteltek vagyunk egymástól. Anyukámtól pedig azt tanultam, hogy minden érzés megélését meg kell engednünk magunknak, a dühét, a szomorúságét is. Nem jó, ha csak mosollyal elfedjük, és magunkban rágódunk. E téren folyamatosan van min dolgozni, ám, ha ezt belátjuk, az már szerintem önmagában segít."
Műterem a monostorban
„Bakonybél önmagában spirituális hely, a monostor alapítása előtt is az volt, halomsírok, kelták és folytathatnánk, azóta kiemelten az. Nem véletlen, hogy itt remetéskedett Szent Günter és Szent Gellért, holott előkelő származásúak voltak, királyi udvarokban forogtak, mégis ezt a békés, szakrális környezetet választották. Tetszik, hogy történetük összetalálkozik itt a témával, amit választottam, a vértanúsággal. A vértanú szenteket festem meg egy-egy képen, de ez nem független a közelmúlt és a jelen történéseitől, a boszniai és az ukrajnai eseményektől, más háborúktól. A történelem ebből a szempontból sok példát mutat, sokszor előfordult, hogy egyik ember a másik kínhalálát kívánva okozott fájdalmat. Festőként most az ezt elszenvedő érdekel, akit vértanúsága méltóvá tesz a szentté avatásra, az érdekel, ahogy eljut a mártírságig, az, amikor már a hit erejével felvértezve tudja, mi történik vele a következő pillanatban, hogy elkerülhetetlen a vég, hogy gyorsvasúton jut a nyomorúságba, mégsem adja fel azt, amiben hisz" – mondta el Novák Erik festőművész, akinek a bakonybéli bencés monostorban van műterme.
Kőegyensúlyozás
Nagy Győző köveket rak egymásra. Úgy, hogy gyakran alulra kerülnek a kisebbek, rájuk a nagyobbak. Semmiféle rögzítést nem alkalmaz, így nehezítve feladatát. Ráadásul jellemzően élükre állítja a köveket, amelyek legtöbbször csak kis felületen érintkeznek egymással. Olykor lehetetlennek tűnik, láthatóan mégis lehetséges. Szinte magától alakul szobra, nem tudja előre, maci, kutya, manó vagy egészen más lesz belőle. Esetleg vízparti kőhadseregbe vagy csigavonalba rendezi kőtornyait, oszlopait. Nem tervez, de az eléje kerülő kövekbe mindig belelát valamit. Egyensúlyba hozza azokat és magát. A szobrai kirakása számára meditáció, és nem bánja, ha összeomlik a kőmanó, hiszen az életben többször újra kell kezdenünk dolgokat, rugalmasan alkalmazkodva a körülményekhez. Nem akarja megállítani az időt, a gördülő köveket se, csak töredékrészeinek csodáját megragadni.
