Kitüntetések

2023.04.01. 15:30

A város közösségét ünnepelték Tapolcán

Van az időszámításnak van egy olyan formája, amely nem naptári évhez kötődik, hanem más eseményhez. A mindennapi életben is használjuk a tanévet, költségvetési évet, amely nem írja felül a naptári évet, hanem egy jelentős eseményhez képest határozza meg az időszámításunkat. Ilyen Tapolca Város Napja is.

Napló

A képen Balról : Dobó Zoltán Polgármester, Lasztovica Jenőné, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, és Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Közgyülés elnöke. Fotó: Nagy Lajos

 

Tapolca 

Erről beszélt köszöntőjében Navracsics Tibor miniszter, országgyűlési képviselő a Tapolca újbóli várossá nyilvánításának évfordulóján rendezett ünnepi önkormányzati képviselő-testületi ülésen a Tamási Áron Művelődési Központban. – Eltelt egy év a tavalyi városnap óta, és mindig újdonságként hat ránk, hogy milyen gyorsan múlik az idő és milyen sokszínű a közösség, amely most a múltját, jelenét, erejét, jövőjét ünnepli. Hiszen minden városnap számvetés a múltról, a közösség erejéről, és kitekintés a jövőbe. Széthúz vagy összetartó a közösség? Tart-e valami felé, van-e jövőképe, barátságos-e, számon tartja-e a tagjait, számot vet-e azok sorsával, odafigyel-e rájuk, vagy a felületesség jegyében csak élnek egymás mellett az emberek? Közösség-e a város, vagy csak egy földrajzi kategória? Jól sáfárkodik-e a múltjával, tehetségeivel, a lehetséges jövő aranytartalékával a közösség? Fenntartja-e hagyományait, őrzi-e épületeit, jelentős személyiségei emlékét, akik már nem lehetnek köztünk, de munkájukkal meghatározták Tapolca múltját és jövőjét? Vagy elfeledkezik róluk, a múltban hagyja őket azzal az energiával együtt, amely erőt adhat a közösségnek a jövő vitái megoldásához?  Ha ezeket a mércéket nézzük,   akkor biztosan mondhatjuk, hogy Tapolca erős közösség. Olyan, amely azért ünnepli a város napját évről évre, mert van ereje szembenézni a jelenével, tartja a múlt hagyományait, ápolja a jelentős személyiségek örökségét és készen áll arra, hogy a jövőbe vezető úton is együtt haladjon. Erős közösség, amely megengedheti magának akár a jövőről vagy a jelen dolgairól szóló vitákat. Hiszen egy közösség nem azt jelenti, hogy minden tagjának minden kérdésben egyet kell értenie. Annál erősebb egy közösség, minél több olyan tagja van, aki külön véleményen van, és mégis hajlandók egy cél érdekében együtt dolgozni. Tapolca ilyen közösség. Lehetnek vitái, de nem kétséges, hogy a jövő felé vezető út merre vezet, és hogy időről időre össze tudnak-e fogni a külön véleményen levő emberek. Ez mutatja, hogy nemcsak erős közösség Tapolca, de színes és erős egyéniségek alkotják a várost. Ennek köszönhető, hogy olyan élénk sport- és kulturális élete van, amely az országban is kiemeli a kisvárosok közül, és méretét, népességét jelentősen meghaladó fontossággal ruházza fel az európai közéletben is – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy ma, amikor számot vetünk az elmúlt egy év eredményeivel, a közösség azon személyeit ismerjük el, akik eddigi tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak, hogy Tapolca erős, jövőben bízó és a múltat ápoló közösség legyen és maradjon. 

Dobó Zoltán polgármester ünnepi beszédében arról szólt, hogy a város a születésnapját ünnepli ma, amikor nem szabad elfeledkezni az elődökről sem. – Milyen kevesen tesszük meg, hogy a saját születésnapunkon megemlékezünk azokról is, akiktől az életet kaptuk, és akik az életben vezettek, hogy az váljék belőlünk, akinek ma ismernek. Ezt a várost kiknek köszönhetjük? Kik nevelgetik, táplálják?  Egy közösségről beszélünk ebben az esetben, amely a mindennapjainkat alapjaiban meghatározza. Amely körülvesz, véd minket, néha vitára késztet. Ezt a közösséget olyan egyének alkotják, akik nagyon helyesen keresik a mindennapi életükben a saját boldogulásukat is – mondta Dobó Zoltán. 

Később pohárköszöntőjében megköszönte mindenkinek, aki szűkebb hazáját szolgálja azzal együtt, vagy anélkül, hogy ezt elismernék. – Igyunk azokra, akik munkájukban, mindennapjaikban öregbítik családjuk, szakmájuk és minden tapolcai hírnevét, legyenek bár utcaseprők, orvosok, mérnökök vagy bármilyen foglalkozásúak – mondta. 

 A képen balról: Pass Sándor alpolgármester, Tóth B. Zsuzsa újságíró és Puskás Ákos alpolgármester Fotós: Nagy Lajos. 

Az ünnepség résztvevői a közelmúltban elhunyt Koppányi Ferenc korábbi önkormányzati képviselőre, alpolgármesterre emlékeztek, majd a hagyományok szerint Tapolca város legnagyobb elismerései, kitüntetései átadása szerepelt napirenden. Tapolca Város érdekében országgyűlési képviselőként 16 éven át végzett lelkiismeretes, odaadó munkája, aktív közéleti tevékenysége elismeréséül posztumusz Tapolca Város Díszpolgára kitüntető címet adományozott az önkormányzat a néhai Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő részére. A díjat Lasztovicza Jenőné vette át. 

A betegek iránt mindenkor tanúsított empatikus magatartása, elhivatott és magas színvonalú szakmai munkája elismeréséül Tapolca Városért kitüntető címet kapott Szipőcs István főorvos. Aktív közéleti munkája, páratlan elhivatottsága és példamutató lokálpatrióta tevékenysége elismeréséül Tapolca Városért kitüntetésben részesült Szatmári Jánosné. Áldozatos és lelkiismeretes újságírói munkája és aktív közéleti tevékenysége elismeréséül Tapolcai Közművelődésért kitüntetést vehetett át Tóth B. Zsuzsa. 

Tapolca Város napja 2023 Fotós: Nagy Lajos

A Szász Márton Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben végzett iskolai oktató-nevelői munkája, a tehetséggondozás területén folytatott magasfokú pedagógiai munkássága elismeréseként Tapolcai Nevelésügyért kitüntetésben részesült Bognár Ferenc. Kiemelkedő szaktárgyi tudása, magas színvonalon végzett oktató-nevelő munkája elismeréséül Tapolcai Nevelésügyért kitüntetést kapott Nagyné Baumgartner Erzsébet. A városért végzett magas színvonalon folytatott lelkiismeretes munkája elismeréseként a Tapolcai Nevelésügyért kitüntetést érdemelte ki a Szivárvány Római Katolikus Óvoda alkalmazotti közössége. Empatikus és alázatos gyógyító tevékenysége, magas színvonalon végzett szakmai munkája elismeréséül Tapolcai Egészségügyért és Szociális Ellátásért kitüntetést érdemelt ki Stark Elek háziorvos. Szabó Adrián a város érdekében magas színvonalon végzett, megbízható, önzetlen és lelkiismeretes szakmai munkája elismeréséül Tapolcai Városrendezésért és Városfejlesztésért kitüntetést vehetett át. A Tapolca fejlődése érdekében folytatott önzetlen és aktív közéleti szerepvállalása elismeréséül Az év vállalkozása kitüntető címet Balikó Csaba, a Korall üzletlánc tulajdonosa kapta.  Tapolca és térsége érdekében végzett kiemelkedő szakmai, polgári védelmi, katasztrófavédelmi munkájáért, az ifjúság körében vállalt és kifejtett közösségfejlesztési tevékenységéért a tényleges veszélyhelyzetek felszámolásában végzett kimagasló és aktív szerepvállalásáért Tapolcai Közszolgálatért kitüntetést vehetett át Horváth András tűzoltó alezredes. Az év tapolcai rendőre elismerést kiemelkedően eredményes és példamutató rendőri munkája, elkötelezett, megbízható és alázatos szakmai tevékenysége elismeréséül Takács Eszter rendőr főtörzsőrmester kapta. 

Az ünnepségen közreműködött két tapolcai gyökerű fiatal művész, Bardon Ivett énekes, színész és Piller Balász zongorista művésztanár. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában