Fel, a csillagok közé

2023.05.30. 11:30

Klaudia emlékére engedték fel a magaslégköri ballont

Az ajkai székhelyű  Bakonyi Csillagászati Egyesület fiatalon elhunyt alapító tagjára, Ivanics-Rieger Klaudiára emlékezett a Parallaxis Univerzum és az UPRA csapata azzal a  magaslégköri ballonnal, amelyet május 27-én indított útjára budapesti a Fehér Marcell-emlékparkból.

Tisler Anna

Magyaródi Norbert, Veisz András és Ivanics Ferenc a felbocsátásra kész ballon előtt Fotó: Tisler Anna

A fedélzeten egy adathordozón elhelyezték azokat az üzeneteket, amelyeket egykori tanítványai, olvasói, tisztelői küldtek Klaudiának. Helyet kapott a fedélzeten négy Klaudiáról készült fotó is, amelyet a visszaérkezést követően a család kap meg, valamint két LEGO-figura, az egyik a sztratoszférát többször megjárt Sztratosz Feri, valamint egy másik, amelyik űrhajósként ábrázolja Klaudiát. 

A felbocsátáson a Bakonyi Csillagászati Egyesület több tagja és Klaudia néhány családtagja is jelen volt. A férj, Ivanics Ferenc köszönetet mondott a kísérletet végző csapat tagjainak a megemlékezésért. Elmondta, hogy felesége szívügyének tartotta az ismeretterjesztést, hogy közelebb hozza az embereket a csillagászat, a természettudomány világához. Az egyedülálló Tapintható Univerzum, amellyel a vakok és gyengén látók is felfedezhették a világűr csodáit, ötlete és megvalósítása is az ő nevéhez fűződik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában