Erőszak

2023.05.31. 10:00

Részegen azzal fenyegette a szüleit, hogy az életükre tör a devecseri férfi

Zaklatás és garázdaság vétsége miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség egy 48 éves devecseri férfival szemben, aki ittasan azzal fenyegette a szüleit, hogy az életükre tör, valamint az utcán is megbotránkoztatóan viselkedett.

Veszprém Vármegyei Főügyészség

Forrás: Pexels

A vádirat szerint az italozó életvitelt folytató elkövető egyre gyakrabban került szóváltásba a vele egy háztartásban élő szüleivel. A férfi 2022. január 13-án este, szintén ittasan törni-zúzni kezdett a lakásban, a berendezési tárgyakat dobálta, miközben azzal fenyegette a sértetteket, hogy nem fogják megélni a reggelt. A házaspár fiuk agresszivitásától tartva a hálószobába zárkózott és telefonon értesítette a rendőrséget. A vádlott ezután sem hagyott fel erőszakos viselkedésével, rugdalta a szobaajtót és tovább fenyegette a szüleit. A vádlott a kiérkező rendőrök felszólítására ígéretet tett, hogy az éjszakát egy ismerősénél tölti, majd önkét távozott otthonról. Egy óra sem telt el azonban, amikor visszatért a lakásba, ahol folytatta a kiabálást, szitkozódást. A rendőrök ekkor előállították a helyi rendőrőrsre, de két nappal később, a délutáni órákban újfent ittasan szidta, fenyegette a szüleit, édesapját pedig a vállánál meg is ütötte. A férfi 2022. június 10-én délután a nyílt utcán kiabált ittasan Devecserben, miközben földhöz vágott egy pálinkás üveget és egy sörösdobozt. Az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától történő eltiltását indítványozta az Ajkai Járásbíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!