Közös ének

2023.06.09. 11:30

Több száz zenész lép fel komolyzenei koncerten a Gyárkertben

A Magyar Állami Operaház együttesei és szólistái, valamint Veszprémben és a Bakony-Balaton régióban élő vagy a térséghez kötődő művészek adják elő Gustav Mahler VIII. szimfóniáját a Gyárkertben július 7-én, pénteken.

Marton Attila

Porga Gyula, Navracsics Tibor és Ókovács Szilveszter Fotó: Marton Attila

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kiemelte, az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat összeállításánál és az infrastrukturális döntéseknél egyaránt arra figyeltek, hogy az itt élőket segítsék új közösség létrehozásában, vagy a meglévő közösségek megerősítésében. Hozzátette, a koncert jelképes lesz abból a szempontból, hogy az Operaházra támaszkodva, Veszprémhez és a térséghez kötődő alkotók szólaltatják meg a zeneművet, gazdagítva az EKF-évadot. Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) hangsúlyozta, az Európa Kulturális Fővárosa cím viselésével feladataik közé tartozik, hogy a helyi veszprémi kultúrát bemutassák, ugyanakkor Európa kultúráját is megmutassák a térségben élőknek, valamint a nemzeti kultúrát közvetítsék a kontinens közvéleménye felé. Utóbbi megvalósításában a hazai intézmények közül a Magyar Állami Operaház vállal nagy szerepet. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a Gyárkert a könnyűzenei koncertek mellett komolyzenei produkciónak is otthont ad. 

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház veszprémi születésű főigazgatója elmondta, háromféleképpen kapcsolódnak az EKF-programhoz. Egyrészt az ActiCityben működő balettképzés szakmai támogatói, és a rövidesen kezdődő balettversenyt is segítik. Fontos szerepük van az orosz szoprán, Anna Nyetrebko és azeri férje, Juszif Ejvazov tenor veszprémi koncertjében, amelyet júliusban közepén rendeznek meg. Az együttműködés harmadik eleme július 7-én, pénteken Gustav Mahler VIII. szimfóniájának előadása lesz, amelyben csaknem százfős zenekar, több mint 150 kórustag, ötvenfős gyermekkar, valamint nyolc szólista vesz részt. A darabot az Ezrek szimfóniájaként is szokták emlegetni, mert az 1910-es müncheni ősbemutatón 1030-an szólaltatták meg a művet. Ókovács Szilveszter elmondta, a darabot Magyarországon 1983-ban adták elő először. 

Az Operaház néhány éve hagyományt teremtett, és minden évben október elsején, a zene világnapja alkalmából előadják a zeneművet. A mű első harmadában egy régi középkori keresztény himnusz hangzik el az addigi európai múlt összegzéseként, míg a darab másik részében Goethe Faustjának zárójelenete szólal meg. A szólisták közül többen veszprémiek, vagy veszprémi kötődésűek. Farkasréti Mária operaénekes és Nagy Gyula nemcsak Veszprémben születtek, hanem zenei tanulmányaikat is a Csermák Antal Zeneiskolában kezdték. Vörös Szilvia Ajkáról indulva jutott el a Bécsi Állami Operaházba, Palerdi András gyermekkora óta Vászolyon él. A további szerepekben közreműködik a veszprémi konzervatóriumot végzett Boross Csilla, Brassói-Jőrös Andrea, Szemere Zita és Horváth István. A több mint háromszáz tagú együttest Madaras Gergely dirigálja. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában