Első helyezett lett a magyar épület az emberközpontú belsőépítészet kategóriában a Solar Decathlon Europe 2021 versenyen. Az egyetemek környezettudatos házépítő viadalának döntőjét idén a németországi Wuppertalban rendezték meg. Tizenhárom kategóriában osztott ki díjat a zsűri a nemzetközi egyetemi mezőny pályázói között.

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának csapata a Lungs of the City – A város tüdeje – című projektet valósította meg az ÉVOSZ Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szakmai Tagozat tagvállalatainak támogatásával. A fenntartható, környezetbarát és megújuló energiát használó mintaház terve már 2019-ben elkészült, az akkor Szentendrén megrendezett európai döntő után lehetett pályázni, majd a következő két évben a Covid-járvány miatt elhalasztott verseny módosított időpontjával párhuzamosan formálódott tovább a projekt. 

Emberközpontú belsőépítészet kategóriában nyert első díjat a pécsi egyetemisták mintaháza Németországban

 

A mintaházak megépítése május 20-án kezdődött, és minden csapatnak két hete volt végezni a munkával. Az ÉVOSZ szakmai tagozatának összefoglalója szerint példaértékű összefogás eredményeként, minden problémát megoldva, végül sikerrel befejezték az épület összeállítását. A favázas szerkezetű, készház-technológiával készült épületet a versenyt megelőzően, felkészülési jelleggel már egyszer összeszerelték Pécsen, az egyetem udvarán. A versenyre foghíjbeépítés, ráépítés, bővítés és felújítás témában lehetett pályázni, a pécsi egyetemisták egy létező városi foghíj ötszintes beépítési lehetőségét dolgozták ki.

Pécsen nagyon sok vidéki hallgató lakik albérletben, ezért az épület azt modellezi, hogy több korosztály hogyan tud egy térben komfortosan együtt élni. A szimbolikusan fecskeháznak elnevezett mintaház moduláris rendszerű, a falai áthelyezhetők. Az optimális kialakítás és a költségoptimalizálás miatt azok a funkciók, amelyeknek a beépítése felesleges minden egyes lakásba, egy közösségi térben kaptak helyet. 

Az optimális kialakítás és a költségoptimalizálás miatt azok a funkciók, amelyeknek a beépítése felesleges minden egyes lakásba, egy közösségi térben kaptak helyet 

 

Az épület jellegzetessége a környezettudatos működés, a karbonsemlegesség, a fa és a természetes, valamint az újrahasznosított építési termékek felhasználása. A ház utca felőli homlokzatát a körforgásos gazdaság elvét követve az egyetem felújítása során kibontott padlóburkolattal fedték be, és zöldnövény-borítást kapott, amely megszűri az utca porát, és a nyílászárókon keresztül friss oxigént biztosít a bent lakók számára.

A mennyezet és néhány falfelület antiallergén vályogvakolatot kapott, amely a modern építészetben is egyre nagyobb szerephez jut, mivel a pára lekötése és a helyiség természetes páratartalmának szabályozása gépészet nélkül csak a vályog használatával valósítható meg. A déli, udvari homlokzaton egy úgynevezett naptér lett kialakítva, fix nyílászárókkal és napelemekkel, amely hőcsapdaként a meleget gyűjti. A tájolás, a szigetelés és a gépek méretezése olyan jól sikerült, hogy két táblát le kellett kapcsolni, mert egyébként pluszenergiás lett volna az épület, amit a helyi hálózat nem tudott kezelni.

A ház szellőztetése, hűtése gravitációs úton történik: az épület alatt vezetik be a friss levegőt, a kéményhatást az étellift biztosítja, amely így nem foglal el pluszhelyet. A nappaliban készült egy hőtároló fal, amely vízzel töltött literes üvegekből áll, így a fényt is beengedi a nappali térbe. A hőtároló tömeg alatt vannak a befúvó nyílások, amelyek felmelegítik vagy lehűtik a 200 darab teli palackot. 

A  magyar épület három éven át a verseny helyszínén marad, és ötletadó mintaházként jut szerephez

A  magyar épület három éven át a verseny helyszínén marad, és ötletadó mintaházként jut szerephez.