Határozatképtelenség miatt berekesztette a mai rendkívüli parlamenti ülést a levezető elnök. Miután a napirend elfogadásáról mindössze 48 honatya szavazott, Latorczai János megállapította, hogy 

a Ház határozatképességének biztosítása nem adott.

Ahogy arról a VG beszámolt, a rendkívüli ülést az ellenzéki pártok kezdeményezték a katatörvény miatt. Az ülés valamivel 13 óra után kezdődött, de már 14 óra előtt abbamaradt a fenti okokból.

Az ellenzék (az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP, a Jobbik, illetve a Mi Hazánk is is részt vett az ülésen) azt akarta elérni, hogy az Országgyűlés még a hatálybalépése előtt törölje el a katatörvényt. Az előzetes napirenden – a napirend előtti felszólalásokat követően – interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is szerepeltek, határozatképesség esetén pedig több ellenzéki előterjesztést is megtárgyaltak volna. Így például

  • a rezsiemelés megszüntetéséről,
  • a lakóépületek szigeteléséről,
  • az élelmiszerválság leküzdéséről,
  • a klímabérlet bevezetéséről,
  • az egyes termékek áfamenetességéről.

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető előzetesen jelezte, hogy pártja nem vesz részt a rendkívüli ülésen. A KDNP frakciója ugyancsak távol maradt. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) közleményt adott ki arról, hogy  

hiteltelen az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti üléssel kapcsolatos kezdeményezése, ezért a kormány képviselői nem vesznek részt rajta.

A KTK emlékeztetett: alapvető körülmény, hogy a baloldal a háborús válság időszakában sem támogatta a magyar családok védelmét szolgáló intézkedéseket. „Az ellenzéki pártok a bevezetésétől kezdve támadták a rezsicsökkentést, és a kampány alatt azt is egyértelművé tették, hogy eltörölnék, a kataadónem bevezetését meg sem szavazták. Adócsökkentést szorgalmaznak, azonban a jövő évi költségvetéshez 3200 milliárd forint nagyságrendű adóemelési javaslatot nyújtottak be. Emelnék többek közt a társasági adót és a személyi jövedelemadókat is.”

Mindezt súlyosbítva erőteljesen kampányoltak azon szankciók mellett, amelyek az energiaár-emelkedések fő okozói, és ezek már most óriási terheket rónak az európai gazdaságra.