Florida nyugati partvidékén minden idők egyik legsúlyosabb hurrikánjának érkezésére készültek szerdán, a vele járó áradásokra és jelentős károkra, 250 kilométer/óra körüli maximális széllökésekkel. Az amerikai állam 13 megyéjében kötelező kitelepítést rendeltek el, több száz ezer otthonban már nincs áram.

Fotó: Ricardo Arduengo / AFP

Az év első komoly hurrikánja, az Ian névre keresztelt trópusi vihar nyugat felől érheti el a félsziget délnyugati részét, elsősorban Fort Myers és Tampa között. Az amerikai hurrikánközpont (National Hurricane Center) közép-európai idő szerint este 6-kor kiadott jelentése szerint a vihar középpontja 80 kilométerre volt a partvidéktől, Fort Myers városától.

A NHC előrejelzése szerint mintegy hat méter magas hullámokra lehet számítani, amikor a hurrikán középpontja eléri a szárazföldet.

A Florida katasztrófavédelmi hatóságának honlapján olvasható információk szerint 13 megyében rendeltek el bizonyos területeken és egyes épülettípusokra kötelező kitelepítést, valamint tucatnyi megyében ajánlották ezt az ott élőknek. Ron De Santis kormányzó délelőtti sajtótájékoztatóján közölte, hogy aki a felszólítás ellenére nem hagyta el lakóhelyét, annak már késő megtenni, őket arra szólította fel, hogy keressenek menedéket, ne tartózkodjanak a szabadban.

A kormányzó az előkészületekről szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Nemzeti Gárda hétezer tagja áll készenlétben, és köszönetet mondott a szövetségi kormánynak, valamint annak a 27 államnak, amely segítséget küldött vagy ajánlott a vihar elleni védekezésben, illetve a következményeinek felszámolásában és a helyreállításban a hurrikán elvonulása után.

Ron De Santis úgy fogalmazott, hogy erre a viharra mindig emlékeznek majd az emberek, sokak életének legnagyobb hurrikánja közeleg.

Az Ian besorolása az 5 fokozatú hurrikánskálán 4-es, nagyon közel az 5-öshöz.

A fokozatokat a maximális széllökések sebessége alapján állapítják meg. A vihar jelenleg 155 mérföldes maximális széllökésekkel tombol, az 5-ös fokozat 157 mérföldes sebességnél kezdődik.

Fotó: AFP

A hírtelevíziók helyszíni beszámolója szerint szerdán délután több mint 624 ezer otthonban szűnt meg az áramszolgáltatás, a transzformátorállomások egymás után mondják fel a szolgálatot.

Ron De Santis azt is elmondta tájékoztatóján, hogy 42 ezer elektromossági szakember áll készenlétben, hogy a vihar elvonulta után helyreállítsa az ellátást. A kormányzó közlése szerint a 2004-es Charlie hurrikán meg sem közelítette a mostani erejét.

Az állam egészségügyi tisztségviselői arról számoltak be, hogy 15 kórházat kiürítettek, emellett mintegy 40 idősközpontból és több tucat börtönből is evakuálták az ott lakókat. A működő intézmények jó része áramfejlesztőről üzemel.

Felsrófolja az élelmiszerárakat az Ian hurrikán

Milliókat evakuálnak Floridában, és még így is több mint 10 millió ember maradhat áram nélkül, ha lecsap az Ian hurrikán. A vihar várhatóan szerda délután vagy este éri el a partot, jelenleg 178–208 kilométer per óra közötti erősségű a szél ereje, ez 3-as viharkategóriának számít. A Mosaic Co. műtrágyagyártó cég közölte, hogy floridai székhelyén megakadhat a gyártás a vihar miatt. Ez az élelmiszerek további drágulását okozhatja az Egyesült Államokban.