A Mol megkezdte a kőolajfeldolgozás szintjének fokozatos növelését a Dunai Finomítóban, a maximális kapacitás elérése várhatóan néhány hetet vesz igénybe – közölte a magyar olajtársaság.

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A Mol  2022 október első felében hajtotta végre a Dunai Finomító tervezett leállítását. Az újraindítás közben kiderült, hogy a Mild Hydrocrack – Hydrogen Desulphurisation üzemben és más üzemekben is további karbantartásra van szükség. Ezen karbantartási munkák befejezése után megtörtént az MHCK-HDS üzem újraindítása. Ennek eredményeként a Mol megkezdte a kőolajfeldolgozás szintjének fokozatos növelését. A maximális kapacitás elérése várhatóan néhány hetet vesz igénybe. 

A társaság közleménye szerint továbbra is elkötelezett a termékpiacainak biztonságos ellátásában, 

ugyanakkor a piac teljes ellátása nem lehetséges az volumenek szintjének növelése nélkül a jelenlegi környezetben.

A Mol-részvény árfolyama perceken belül másfél százalékos emelkedéssel reagált a kedvező hírre.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára már a társaság bejelentése előtt próbált megnyugtatni mindenkit, hogy korábban keletkezett műszaki hibát mostanra kijavították, a finomító kapacitása folyamatosan emelkedni fog, néhány napon belül visszaáll a 100 százalékos termelési kapacitásra. 

A szakember szerint ezzel együtt problémák még maradnak, az ellátás másik fontos eleme, az import ugyanis továbbra is hiányzik. Így amíg ilyen ütemben pörög a pánikvásárlás, és fennmarad a hatósági árszabályozás, a Mol nem tudja kiszolgálni a hazai igényeket.