A hatósági ár eltörlése egyértelmű káoszt eredményezne – erről Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke beszélt a Mokkában.

Főtaxi
Fotó: Nagy Zoltán / Metropol

Szerinte rosszul járnának az utasok, hiszen egy fuvar esetén ugyanazon a távon akár két-háromszoros különbségű díjat is fizethetnének. Ennek ellenére az elmúlt időszakban több törekvés is látszott arra, hogy a hatósági árakat szabad vagy részben szabad váltsa fel. Ezt azonban a taxisok elutasítják, ezért a személytaxis ágazat túlnyomó részét tömörítő érdekképviseletek és gazdasági szereplők hétfőn levelet küldtek Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben azt kérték, a kormány támogassa, hogy a budapesti taxiközlekedésben – az árak megállapításáról szóló törvényben meghatározott – hatósági ár megmaradjon.

Metál Zoltán azt mondta Tv2 reggeli műsorában, hogy a taxiszolgáltatás hatósági árának eltörlése visszahozná a korábbi szabályozatlan, egyenlőtlen versenyt a drosztokon, ami a tisztességesen működő taxis vállalkozókat hozná hátrányos helyzetbe.

2013-ban vezette be a hatósági árat elsőként Magyarországon, Budapesten a Tarlós István akkori főpolgármester vezette fővárosi önkormányzat. Tízéves ez a rendelet, ami visszaigazolja, hogy az utasoknak és a szolgáltatóknak is jó a hatósági ár. Kiszámítható, előre tudja mindenki télen-nyáron, éjjel-nappal, hogy mennyibe fog kerülni a taxi

– érvelt. Megjegyezte, hogy készült egy közvélemény-kutatás a taxisok között, aminek az eredménye az, hogy több mint a 80 százalékuk a hatósági ár mellett van. A fix tarifát megelőző időszakban 300-400 különböző díjszabás volt Budapesten, akkor senki nem tudta, hogy mennyibe kerül egy-egy fuvar.

Nem véletlen, hogy a tegnap este megjelent Magyar Közlönyben a kormány rögzítette, hogy a hatósági árazást nem lehet kivezetni a taxis piacról, bár a Fővárosi Közgyűlés épp szerdán ebbe az irányba tett lépéseket. Ez azonban a kabinet döntésével lekerült a napirendről.