A Világgazdaság értesülései szerint a Bolt Magyarország volt az a taxitársaság, amely kérte a budapesti hatósági tarifa kivezetését, illetve a részleges piaci díjszabásra való átállást. A fővárosi vezetés felkarolta az ügyet, azonban a többi fuvarszerevező, valamint az érdekképviseletek ellenezték az ötletet, mert megfelelőnek tartják a fix ár melletti szolgáltatást.

Bolt, taxi
Fotó: Bolt / Bolt

Az értesülés kapcsán lapunk megkereste a Bolt Magyarországot. Azt kérdeztük, hogy a cégnek mi az álláspontja a budapesti személytaxi szolgáltatásban alkalmazott hatósági árról, és hogy támogatják-e, hogy a jövőben inkább a szabad érvényesüljön. A társaság reagált, de konkrétan nem, csak áttételesen válaszolt a kérdésekre. Azt közölték, hogy a Bolt támogatja a budapesti személytaxi szolgáltatásokra vonatkozóan az áremelést, mivel úgy látja, hogy az valamint a megnövekedett üzemanyagárak ezt indokolttá teszik. 

Ezzel egy időben egy olyan árazási struktúra kialakítását szorgalmazzák, amely fenntartható, valamint az utasokat sem idegeníti el a személytaxi szolgáltatások igénybevételétől.

Ebből tehát levonható az a következtetés, hogy a Bolt Magyarország a hatósági árazáshoz képest másféle tarifarendszert tart ideálisnak. Az pedig, hogy a tarifaemeléssel párhuzamosan nyúlna hozzá a díjszabáshoz, lényegében egybevág a városháza által szerdán benyújtott javaslattal. 

Mit akart a főváros?

Ez egyfelől 10 százalékos emelést irányzott elő márciustól, másfelől pedig kezdeményezte „az árszabályozás rugalmasabbá tételét a fogyasztók és a tisztességes taxisok érdekeinek védelme mellett”. A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett előterjesztésben az szerepel, hogy az ártörvény alapján jelenleg vagy fix tarifát vagy maximált árat határozhat meg a fővárosi közgyűlés. Csakhogy szerinte más nagyvárosok, így például Bécs példája azt mutatja, hogy a sávos, tehát minimum és maximum árat is meghatározó hatósági árszabályozás egyszerre tudja biztosítani a nagyobb versenyt és kizárni a lefelé nivelláló szolgáltatási színvonalat. A bécsi modell budapesti átültetéséhez ugyanakkor az ártörvény módosítása szükséges, amelyet felterjesztési jog gyakorlása keretében kezdeményezett is a fővárosi önkormányzat. Amennyiben ezt elfogadná a kormányzat, akkor 

a főpolgármester bejelentése értelmében a most meghatározott hatósági árat középárként tekintenék, amitől felfelé és lefelé is 10 százalékkal el lehetne térni.

A hatósági ár piacosításából végül azonban semmi nem lett.

Mit akartak a taxisok?

A kormány még szerda este rendeletben mondta ki, hogy az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében a települési önkormányzat által meghatározott hatályos és alkalmazandó hatósági ár nem vezethető ki. Mindez egybevág a taxis szervezetek nagy részének kérésével, amit levélben tolmácsoltak Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ebben azt írták, hogy a hatósági áras szabályozás 2013-as bevezetése óta számos téren jótékony hatást fejtett ki. Ezért a taxisok ehhez folyamatosan és határozottan ragaszkodnak, és ezt minden lehetséges fórumon a legnagyobb egyértelműséggel ki is fejezik. Arról tájékoztatták a kormányfőt, hogy valamennyi, az érintett személytaxis vállalkozók bevonásával készült felmérés 80 százalék feletti támogatottságot mutat a rögzített hatósági ár mellett.

Ezért azt kérték a kormánytól, hogy támogassa az ágazatot abban, hogy a budapesti taxiközlekedésben az árak megállapításáról szóló törvényben meghatározott hatósági ár megmaradjon.

Ez pedig így is történt.

Dühös az utas, dühös a taxis: botrányos, mit művel a főváros a budapesti tarifákkal

A városvezetés tíz hónap alatt kétszer emelt az árakon, összesen már 50 százalékkal. Eddig azt mondták, a benzinárstop kivezetését már előre bekalkulálták, most mégis erre hivatkozva drágítanak megint.