A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. befektetései mintegy 130 milliárd forintot tesznek ki hazánkban, legutóbb tavaly novemberben adták át azt a robotizált logisztikai technológiát, amelyet a cégcsoporton belül elsőként Magyarországon telepített a nagyvállalat – hangzott el azon a eseményen, amelyen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a cég vezetőivel tárgyalt a vállalat jövőbeli terveiről.

Fotó: Bertalan Soos

A kormány a 2010-es évek elején számos multinacionális nagyvállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, elsőként 2012. július 20-án a Coca-Cola HBC Magyarország Kft.-vel, amit két évvel ezelőtt, 2021. március 25-én megújítottak a felek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az akkori eseményen az együttműködés megerősítését azzal indokolta, hogy a Coca-Cola hazai palackozóvállalata a következő években mintegy 30 milliárd forint értékű beruházást tervez.

Azóta sem állt meg az élet Dunaharasztiban, a Covid elment, az jött, de fejlesztési elképzelésekből még mindig van bőven. Amire szükség is van,

tavaly a vállalat 1300 termékéből összesen 568 millió litert értékesítettek Magyarországon és az exportországokban.

A rekord értékesítési eredményre több tényező hatott együttesen, ezek között megemlíthető a kedvező időjárás a nyári főszezonban, valamint az egyre inkább felfutó belföldi turizmus. 

A Coca-Cola HBC Magyarország célja, hogy kihasználva ideális, központi földrajzi elhelyezkedését, folyamatos fejlesztésekkel a vállalatcsoport legnagyobb közép-európai gyártóbázisává válhasson

– hangzott el a cég szakembereitől. Ám jelezték azt is, hogy tisztában vannak a hazánk méretéből fakadó korlátokkal, így azzal is, hogy nem tudnak versenyezni a magyarnál négyszer nagyobb lengyel piaccal, de szerintük a földrajzi elhelyezkedésünk még rengeteg kiaknázatlan előnyt tartogat. A cég életében pedig az is egyre fajsúlyosabb szerepet kap, így nemcsak a környező országokba, hanem

például Görögországba, Szerbiába vagy akár a Baltikumba is juthat a Dunaharasztiban lévő gyár termékeiből. 

Mindezzel együtt hangsúlyozta, hogy elsődleges számukra a hazai piac kielégítése, csak ezt követően jöhet szóba a külföldi terjeszkedés, amihez viszont folyamatos fejlesztésekre van szükség. A tavaly átadott robottechnológia után már tervezik a logisztikai és gyártási kapacitások bővítését, és a céljuk nem kevesebb, mint a közép-európai gyártóbázis-koncepció megvalósítása.

Ami a kóla féltve őrzött, titokzatos receptjét illeti, azt Dunaharasztiban sem ismerik, készen kapják meg a koncentrátumot a márkatulajdonos The Coca-Cola Company­tól. Az esemény érdekessége volt, hogy Nagy Márton a „vakteszten” átment, telibe találta, ahogy ő fogalmazott, a „magyar” kólát.

Számok nyelvén a Coca-Cola HBC Magyarország

A vállalat 1996 óta van jelen Magyarországon, mostanra két gyártóegységgel és nyolc logisztikai elosztóközponttal rendelkezik, ezzel az ország legnagyobb üdítőital-gyártója, emellett Dunaharasztiban lévő központjában van az ország legnagyobb élelmiszeripari raktára. Itt összesen 42 ezer raklapnyi (28,4 millió liter) terméket képes tárolni, amely akár további 10 ezer raklap külső kapacitással is kiegészíthető. Mintegy 1300-féle különböző terméket kezelnek, ennek több mint 60 százaléka szénsavas vagy szénsavmentes üdítőital.

2020 májusától az italgyártó vállalat teljes körű termékportfóliójának része a prémium Costa Coffee és 2022 januárjától a Caffe Vergnano. Emellett a társaság több mint 200-féle prémium szeszes italt is értékesít, többek között a Rézangyalt, a Jack Daniel’st, a Finlandiát, a Bacardit, a Martinit vagy a The Famous Grouse-t. 2023. április elsejével pedig tovább bővül a portfólió a Jack&Coke long drink alumíniumdobozos kiszerelésű, fogyasztásra kész alkoholos itallal.

Fotó: Bertalan Soos

Robottechnológia segíti a munkafolyamatokat

A Coca-Cola HBC csoporton belül 2022-ben került bevezetésre a mesterséges intelligencia vezérelte robottechnológia a logisztikai folyamatokba, amely a kiszállítandó termékek összeválogatásában segít. A technológia előnye, hogy míg egy dolgozó nagyjából óránként 1800 palack terméket tud megmozgatni, addig a robot 5400 palack mozgatására képes, tehát a robotkarok három-négy ember munkáját végzik el ugyanazon idő alatt.