Mert az Ön faluja is rajta van a térképen!

2022.05.26. 11:30

Bánokszentgyörgy kilátó építője és új beruházásai

Az önkormányzat székházának előterében felbecsülhetetlen értékű muzeális leletek tekinthetők meg a helyiség kis vitrinében. Üveglap mögött lapul egy kőkorszaki átfúrt kőbalta, ami lehet vagy öt-hatezer éves. Ezt a bánokszentgyörgyi Hencz Viktória találta, a bronzkori vágó, vagy kakapró eszközöket, amelyek az ősember fejlettebb kori tárgyai voltak Pálfi Alajos lelte a határban. Látni itt egy avarkori agyagkorsót is, ami legalább háromezer éves, erre 1950-ben, Németh József bukkant rá, bele is karcolta az évszámot és a nevét a kis edény falába, hogy amíg a korsó létezik rá is emlékezzenek.

Győrffy István

A falu és környezetének egy másik arca a kilátóból

Forrás: Győrffy István

-Újabb felfedezésünk is van, az egyik hegyre vezető horhosban leomlott az útszéli partoldal, s egy régi téglákból épült falmaradvány széle került elő. Már bejelentettem a leletet a kanizsai múzeumnak, hogy szakértők nézzék meg mire bukkantunk. A határunkban ugyanis már előkerült a törökök által elpusztított Szentmihály falu, illetve annak vára, ahol ásatások is voltak, s ott láttam ilyen téglákat. Aztán sok évvel ezelőtt rábukkantak egy kelta temetőre is, amiről szintén tudnak a múzeumban, de még nem nézték meg. Most azt mondták mind a két helyet megvizsgálják – mondja Baumgartner László polgármester, s megemlíti, hogy Bánokszentgyörgy határa sok emléket rejt, más falvak is léteztek itt hajdanán. Például Meretta falu, de Haraszti-puszta is egy régi településről megmaradt dűlőnév. 

A Széll kilátó a Felső-hegy tetején 
Forrás: Győrffy István
Bánokszentgyörgy látképe a kilátóból
Forrás: Győrffy István

A falunak rendkívül gazdag a folklór kincse, meséik, mondáik lidérces, tüzesemberes, boszorkányos, babonás történetekkel vannak átszőve, sok a betyártörténetük. Volt például a határban szénégetés is, melynek helyét a Baksa-rét dűlőnév őriz, ezt a munkát a régiek szerint azért hagyták abba, mert ludvércek jártak erre. Merettáról azt mondja László:

 – A falunak semmi nyoma nincsen, viszont van itt egy domb, amit Attila dombjának hívnak, s őrzünk egy feltehetően a honfoglalás előtt keletkezett történetet az innét nem messze lévő Attila fájáról, ami állítólag megmentette a hun vezér életét, amikor Káma hercegnővel erre járt. Hasonló történet él a szomszédos Szlovéniában is, ahol Káma hercegnő nevét az ottani Kámaháza falu őrzi, nálunk meg Kámaháza-puszta található. Fontos a határunk ismerete, s bejárhatóságának megőrzése, illetve, például a hegyi utak minden időben járhatóvá tétele. E tekintetben sok minden történt a legutóbbi találkozásunk óta – mondja László, utalva a „Mert az Ön faluja is rajta van a térképen!” turisztikai sorozatunk négy évvel ezelőtt készült riportjára, melynek frissítését fontosnak tartják.

A templomot felújították, mellette az iskola épülete 
Forrás: Győrffy István
Baumgartner László polgármester: „ha minden jól megy, ősszel elkezdődik a szennyvízcsatorna megépítése” 
Forrás: Győrffy István

-Azóta befejeződött egyetlen műemlékünk, a barokk templomunk teljes felújítása, az ötszáz lelket befogadó templomunk látogatható. Műholdas térkép alapra elkészítettünk egy faluismertető táblát, hogy aki megáll Bánokszentgyörgyön láthassa mi minden található a faluban, s főleg, hogy miként találhat oda. A koronavírusjárvány sok elképzelésünk megvalósítását visszavetette. Például nem sikerült a közösségi házunk energetikai felújítása, amihez nyertünk ugyan negyven millió forintot, de ez kevés az épület külső szigeteléséhez, az ablakok cseréjéhez, a napelemek felszereléshez. A további pénzek elnyeréséhez kellene egy energetikai tanúsítvány arról, hogy mennyit „fogyaszt” az épület. Ezt azonban nem tudjuk, mert a bezártság miatt nem voltak a létesítményben rendezvények. Reméljük, mihamarabb találunk erre az akadályra is megoldást, mert az árak közben nagyon gyorsan emelkednek. Megvalósult viszont a termelői piac, s kialakult a leendő szabadtéri rendezvényterünk helye is – mutatja a jókora rét szélén álló új létesítményt a polgármester. Elmondja, hogy két itteni öreg ház elbontásával nyílt ki ez a terület, ahova még fákat is ültetnek. Az új térség mentén mutat három teljesen elvadult portát, melyeken már a háztetőkre is felfutott a gaz. Ezeket az épületeket évekkel ezelőtt románok vették meg, akik már régen odébb álltak, de nem tudnak a portákkal mit kezdeni, mert bécsújhelyi bankhitel van rajtuk, amit onnét tudnak, hogy a birságok miatt az önkormányzat is megkapja az értesítéseket, mivel itt van a tulajdonosok állandó lakcíme. Lassan romossá válik a régi, híres pálinkafőzde épülete is, amelynek szintén rendezetlenek a tulajdonviszonyai, hogy létezik a főzde, azt onnét tudják, hogy a pénzügyőrök rendszeresen ellenőrzést végzen itt.

-Bánokszentgyörgy és a környező falvak életében hamarosan sorsdöntő változás kezdődik, amely jelentősen megemeli az itteni ingatlanok értékét, ha minden jól megy, ősszel elkezdődik a szennyvízcsatorna megvalósítása. Bánokszentgyörgy gesztorságával épül meg a szennyvízelvezetés, Borsfán, Oltárcon, Várföldén, Szentliszlón, Bucsután és Pusztamagyaródon. A tisztítómű itt lesz Haraszti-puszta közelében az Alsó-Válicka mentén, ahol Göcsej tájegység határa is húzódik. A megtisztított szennyvíz a Válickába folyik el. Ez a 6,2 milliárd forint értékű beruházás jobb életminőséget teremt, megnöveli a falvaink vonzását, mégis alig tudtunk földet szerezni a tisztítómű számára. Két gazda, még földcserével sem adta azt a területét, amely erre alkalmas lett volna. A harmadik gazda szerencsére földcserével átengedte azt a rétet, ahol meg épül majd tisztítómű. Nagyon szép környék ez, itt van a Zalaerdő dámvad kertje is, de ez csak engedéllyel látogatható – avat be a nehézségeibe Baumgartner László, aki találkozót beszélt meg Széll Józseffel, a felsőhegyi kilátó építőjével.

A kilátót építő Széll József és felesége 
Forrás: Győrffy István
A termelői piac 
Forrás: Győrffy István

-Üljünk be a Vagonerünkbe, mert alacsony építésű autóval nem lehet felmenni a Felső-hegyre – invitál Széll József, aki a felségével jött elénk, hogy felvigyen a kilátóhoz.

-Hamarosan minden autóval fel lehet majd jutni a kilátóhoz, mert a Kunnya-hegyre vezető, már elkészült út után, most erre építjük meg az utat – újságolja Józsefnek a polgármester. Céljuk, hogy a szomszédos Bázakerettye hegyi útjaival összeérjenek, s a kerékpárosok számára is járhatók legyenek, ezáltal a bázakerettyei strand is látogathatóbb lenne. Az útépítés hírét Széll József hitetlenkedve fogadja, egyelőre csak annyit mond:

Az idén elkezdik a kilátóhoz vivő földut kövezését 
Forrás: Győrffy István
Ezt a házat új-zélandiak vették meg. Élnek a faluban németek is, sőt legutóbb egy fiatal pár Pákáról költözött a faluba 
Forrás: Győrffy István

-Istenem! Ezt is megérjük? Ez a táj megérdemli, hogy sokan gyönyörködjenek benne…- aztán, amig a Suzukival kerülgeti a földut gödreit egyvégtében meséli a kilátóépítés kálváriáját, mert megpróbáltatásban bőven volt része. Elmondja, hogy a legtöbb helyen a helybélieknek fel sem tűnik, hogy milyen gyönyörű vidéken élnek, ő viszont ezt tudva, meg akarta mutatni másoknak is, hogy milyen szép Bánokszentgyörgy völgye:

Ezt a pincét már a kunnyai hegyhátra vezető út építése után vették meg és újították fel 
Forrás: Győrffy István

-Azt szerettem volna, ha mindenki látja ezt a tájat, ami néhány évtizede egyáltalán nem így nézett ki, mint most. Amerre csak ellátunk, ezek a domboldalak szőlővel voltak tele, nem akáccal, mint most. Nekünk egy sor szőlőnk ment csak fel a hegy tetejére, kértem a szomszédokat, hogy adjanak el az övékéből egy keveset, csak annyit hogy elférjen rajta egy kilátó. Amikor megtudták, hogy kilátót szeretnék építeni, megfenyegettek, hogy felgyújtják. Aztán úgy alakult, hogy hozzájutottunk egy területhez, amin elfért a kilátó. Már beton villanyoszlop lábakban gondolkoztam, nehogy felgyújtsák. 2007-ben szenteltük fel a kilátót, azóta nagyon sokan voltak rá kíváncsiak. Még Budapestről is jöttek buszok tele kirándulókkal. Van a toronyban egy geo ládánk, ahol egy jegyzetfüzetbe sokan beírnak. Mit ne mondjak? Vannak, akik szinte elájulnak az innét kitáruló panoráma látványán. A múlt hétvégén vagy húsz vendéget hoztam fel a hegyre a Vagonerrel. Új-Zélandiak költöztek ugyanis a falunkba, őket, meg a vendégeiket hoztam fel a hegytetőre. Szinte nem tudtak betelni Bánokszentgyörgy és környéke látványával… 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában