Lóerő

2022.08.10. 12:00

Leállt a járművek honosítása a Magyar Autóklubnál

Hétfőtől váratlanul le kellett állítani a külföldről behozott gépjárművek honosítását a Magyar Autóklub (MAK) műszaki vizsgabázisan.

Arany Gábor

Fotó: Pixabay/Illusztráció

A döntés hátteréről még az érintetteknek sincs pontos információja, ez derült ki Kiss Ambrus szavaiból, amikor tájékoztatást kértünk tőle.

A Magyar Autóklub Nyugat-dunántúli Regionális Szervezet elnöke elmondta, hogy minden előzmény nélküli utasítást kaptak, miszerint egy augusztus 1-én hozott jogszabályi változtatás miatt augusztus 8-ától a honosítást fel kell függeszteniük a műszaki állomásaikon, de hivatalos magyarázat még nem érkezett. Sejthetően jogszabályok közötti ellentmondás okozta probléma állhat a háttérben, ezért döntött így a klub főtitkárhelyettese.

Mint ismeretes, külföldről évek óta százezernél több használt gépkocsi hoznak be az országba, és ez az áradat a honosítást végző hatósági szervezet túlterhelését eredményezte. Ennek enyhítésére született tavaly szeptember 8-án az a kormányrendelet, ami október 8-tól lehetővé tette, hogy országos hálózattal rendelkező szervezetek is elvégezhessék személygépkocsik és – 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó – tehergépkocsik honosítási eljárását, valamint taxi-, illetve oktatógépkocsik műszaki vizsgáztatását. A kritériumnak egyedül a 44 műszaki állomással rendelkező Magyar Autóklub felelt meg, ami azt eredményezte, hogy másfélszeresére nőtt a honosítást elvégző vizsgahelyek száma az országban. A jogszabály megjelenése után a MAK-nál elkezdték a felkészülést, a szükséges eszközök beszerzését, az eljárási rend kialakítását. Mindezt országszerte egyeztették az illetékes területi közlekedési hatóságokkal, ennek eredményeként február végétől már zökkenőmentesen tudták lefolytatni a honosítási eljárásokat. Közben a járművek műszaki vizsgájára adott moratórium a végéhez közeledett, ami plusz terhet jelentett.

Az igényeket jelzi, hogy idén július végéig 15 231 műszaki vizsgát és 1884 honosítást végeztek el csak a MAK 10 nyugat-dunántúli műszaki állomásán. A négy Vas megyei állomáson összesen 42 honosítás történt meg, míg a legtöbbet Sopronban végezték, 765-öt, Mosonmagyaróváron 393 volt, Győrben 329, míg a három zalai állomás közül Zalaegerszegen 262 gépjármű esett át az eljáráson, itt havonta 40-60 darab. A leterhelést mutatja, hogy a műszaki vizsga és a honosítás tervteljesítése a MAK-nál országosan júliusban 116,5 százalék volt. Ezt számokra fordítva: a nyugat-dunántúli régióban ebből 2560 műszaki vizsgáztatást és 290 honosítást végeztek el júliusban.

A felfüggesztés következményeként a régióban a havi mintegy 300 honosítás ideje megüresedett. Az ügyfelek más lehetőség híján az állami vizsgabázisokon kérhetnek időpontot, a MAK-nak pedig a felszabadult kapacitás lekötése ad feladatot, mondta végezetül Kiss Ambrus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!