Négyéves tanfolyam indult

2022.09.28. 12:00

Érdemes megismerni sorsfeladatunkat – Takács Tibor asztrológus Zalaegerszegen tanít

Mozsár Eszter

Forrás: ZH

„Milyen lehetőségeket kínál a sors?” címmel Takács Tibor asztrológus tartott előadást még augusztus közepén Zalaegerszegen. Az érdeklődésre való tekintettel négyéves tanfolyam indult szeptemberben, ahol az önismereten kívül lehetőségeinkkel, döntéseink következményeivel ismerkedhetünk meg leginkább.

A hatgyermekes édesapa 1995-ben megalapította a Metamorfózis asztrológiai iskolát, azóta országszerte tizenegy városban oktat, tanításának alapja a szimbólumok rendszere és az analógiák kapcsolata. 1998-ban megjelent „A fejlődés iskolája” című asztrológiai könyve, ezt további hét kiadvány követte. Barátaival, tanítványaival közösen megalapította a Chaldaeus Asztrológiai Közhasznú Alapítványt, melynek célja az emberek szellemi és anyagi összetartozásának tanítása. Az asztrológus szerint a legtöbb ember csak a pillanatnyi információk alapján dönt, s nem látja előre annak következményeit. A tanfolyam résztvevői leginkább a döntéshelyzeteknek az eredményeit ismerik meg. Takács Tibor valahol úgy fogalmazott, kötelességének érzi, hogy megértesse az emberekkel az egymásért való felelősség fontosságát.

– Úgy vélem, az emberek többségének nincs „sorstudata”, s amikor szembesülnek élethelyzeteikkel, azt érzik, a sors ellenük dolgozik, másokat hibáztatnak. Hangsúlyoznom kell, hogy az asztrológia nem jóslás. Az általam képviselt irányvonal szerint minden ember tökéletesnek születik egy életfeladattal párosítva. A problémát az okozza, amikor nem ismerjük fel életfeladatunkat. Mi azt az utat, módot tanítjuk, miszerint a születésünk pillanatában a szüleinktől, környezetünktől kapott adottságainkat a legharmonikusabban kell megélnünk úgy, hogy minél kevesebb olyan ütközés legyen a sorsunkban, ami nehezíti az életünket – vallja Takács Tibor.

Takács Tibor

A spirituális író, tanító négy részre bontotta a tanfolyamot. Az első év, azaz az első szint önmagunk elfogadását, adottságaink megismerését jelenti. A kapott adottságokat, a tulajdonságainkat megfelelő helyen kell kamatoztatni, mondja az asztrológus. Az önelfogadás után a második szinten már a másik ember felé fordulunk, s megértéssel fogadjuk, hogy ők sem rosszak, csupán adottságaikat nem a megfelelő helyen élik meg. A harmadik lépcső egy olyan határt jelent, amikor elválik, hogy kiből lesz igazi asztrológus.

– A harmadik évben megtanuljuk az úgynevezett prognosztikai eljárásokat, azaz szembesülünk az életünkben meghozott döntéseink következményeivel. Ennek a tudásnak a segítségével már nem fogunk olyan döntéseket hozni, aminek nem tudjuk a következményeit elfogadni, azaz képesek vagyunk a sorsunkkal, életfeladatunkkal azonosulni. Végül a negyedik lépcső azt jeleni, hogy tudom irányítani a sorsomat, tehát tudni fogom, hogy egy adott élethelyzetben a döntéseimmel a lehetőségeimet hogyan használjam a legjobban, s azzal hogyan boldoguljak. A legtöbb ember boldogtalanságát az idéz elő, hogy olyan dolgokra vágynak, ami nincs. Az asztrológiában meg lehet tapasztalni azt is, amit nem élünk át, vagyis más tapasztalataiból tanulunk. Ismerős a magyar közmondás, miszerint az okos a más kárán tanul. A tudatos ember kerüli azokat a hibákat, amit más ember hasonló esetben vétett. Az asztrológia tulajdonképpen egy tapasztalati tudomány, mindamellett nagyon őszinte. Ugyanis elveszi azt az illúziót, hogy másokat okoljunk a balszerencsénk miatt. Az pedig megint más kérdés, hogy a tudás birtokában ki hogyan dönt. Üdítő, amikor olyan valakivel találkozunk, akinek nincsenek önelfogadási zavarai, s önmaga mer lenni – mondta az asztrológus.

Takács Tibor végül hozzátette, a tanfolyamhoz még december elejéig lehet csatlakozni. A találkozót a LÉSZ Kft. földszinti előadótermében tartják minden hónap első szombatján. A szombaton kezdődő hónap nem számít első szombatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában