Megemlékezés

2022.10.01. 08:30

Ruszt Józsefre emlékeztek a zalaegerszegi színházban

A Hevesi Sándor Színház már negyven éve szolgálja teátrumi élményekkel a zalai közönséget.

Arany Horváth Zsuzsa

Ruszt József

A jubileumi évad nyitányaként pénteken délután a színház földszinti előcsarnokában koszorúzták meg az alapító Ruszt József Kossuth-díjas rendező, az első igazgató mellszobrát, ahol dr. Besenczi Árpád igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tucsni András dramaturg és Farkas Ignác Jászai-díjas színművész, rendező idézte fel a legendás művész, alkotótárs és barát alakját. Urházy Gábor László színművész szavalta el József Attila Thomas Mann üdvözlése című versét. A negyven év felidézése az emeleti nézőtéri előtérbe vezető két lépcsősor mellett elhelyezett fotóösszeállítás megnyitásával folytatódott: Keleti Éva és Pezzetta Umberto felvételeiből közel 100-at vonultat fel a filmszerű fotográfiafüzér, amely a teljes évadban látható lesz. Az est A tanú című szatíra bemutatásával folytatódott, melyet Böhm György Jászai- és Nádasdy-díjas rendező vendégként állított színpadra. A főbb szerepekben Kiss Ernőt, Besenczi Árpádot, Farkas Ignácot, Baj Lászlót, Debrei Zsuzsannát, Hertelendy Attilát, Kovács Virágot láthatják a nézők, az előadást (melyet ma is játszik a társulat)  fogadás követte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában