Több mint százan tértek vissza

2022.10.01. 18:00

Elszármazottak találkoztak Lovásziban

Hosszabb kihagyás után nagy érdeklődés mellett rendeztek újra találkozót a településről elszármazottaknak szombaton.

Korosa Titanilla

Az esemény nagy érdeklődés mellett zajlott

Fotó: A szerző

Több mint százan tértek vissza Lovásziba, hogy egy tartalmas napot eltöltsenek ismerőseikkel, barátaikkal. Kovács Ferenc polgármestertől megtudtuk, hogy az olajos múltú, 1200 lélekszámú község idén 700 éves évfordulót ünnepel, ezen alkalomból szervezett programsorozat része az elszármazottak találkozója. Hasonló eseményre legutóbb 2000-ben került sor, így nagy várakozással tekintettek a program elé. A résztvevők közül sokakat a közösség oldalakon tudtak megszólítani. Az ország szinte minden tájáról és külföldről is érkeztek vendégek, Moszkvából pedig egy ott élő egykori lovászi lakos küldött levelet a polgármesternek ezen alkalomból, gondolatait Tóth Károlyné, a Lovászi Olajbányász Nyugdíjas Klub elnöke osztotta meg a hallgatósággal. A nagy siker folytatásra ösztönzi a szervezőket, így várhatóan lesz még ilyen rendezvény a településen. 

A megjelenteket köszöntötte Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője és Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is. A nap folyamán a vendégek ismerkedtek a településsel, megtekintették a légoltalmi pincét, majd délután kulturális műsor várta az elszármazottakat a kultúrházban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában