Magyar falu program

2023.03.27. 11:44

Új falubuszt adtak át Szilvágyon

A település lakóinak szolgálatába állították az új, kilencszemélyes, jól felszerelt falugondnoki autót.

Korosa Titanilla

Vigh László, Péntek Katalin és Radóczi Attla falugondnok

Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap

Mintegy 15 millió forintot nyert el erre a célra a helyi önkormányzat a Magyar falu programban még tavaly. Péntek Katalin polgármester elmondta, hogy Szilvágyon 2000 óta működik a falugondnoki szolgálat. A most újra cserélt kisbuszt már 9 éve használták folyamatosan, ideje volt újat vásárolni. A falubusszal oldják meg az ebédszállítást és olyan szükséges feladatok elvégzéséhez használják, mint a lakosoknak, főként az időseknek a gyógyszerbeszerzés, bevásárlás, de akár kisebb gépeket is házhoz tudnak ezzel vinni. Hozzá is szokott már a lakosság a segítséghez, igénylik a szolgáltatást. A faluautó a mai kor kívánalmainak megfelelő felszereltséggel bír és akadálymentesített.

A jelképes átadón jelen volt Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos, aki kiemelte, hogy a Magyar falu programban az egyik legfontosabb támogatási lehetőség a kistelepülések számára a falugondoki autó vásárlása, mellyel meg tudják oldani a gyerekek szállítását a nevelési-oktatási intézményekbe, illetve az idősek ellátásához is szinte nélkülözhetetlen, hiszen az ételkiszállítás, gyógyszerbeszerzés mellett az orvoshoz is ezzel az járművel tudnak sok esetben eljutni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában