Lakossági fórumok

2023.03.27. 14:01

Lokális problémák merültek fel a zalalövői városrészi közmeghallgatásokon

Elsősorban lokális problémák, a szűkebb lakóközösségeket érintő témák vetődtek fel azokon a közmeghallgatásokon és lakossági fórumokon, amiket a közelmúltban tartott a zalalövői településrészekben a városi önkormányzat.

Gyuricza Ferenc

A felújítás alatt álló zalapatakai ravatalozó

Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Az északnyugat-zalai kisvárosban évek óta gyakorlat, hogy nemcsak a település központjában tart közmeghallgatást a képviselőtestület, hanem a településrészekbe is ellátogatnak. Irsapusztán már hosszabb ideje így volt, de az utóbbi időben folyamatosan terjesztették ki a többi városrészre is. Ennek megfelelően idén már négy helyszínen – Zalapatakán, Budafán, Nagyfernekágon, valamint Irsapusztán – volt lehetőségük elmondani észrevételeiket, feltenni közérdekű kérdéseiket a helyi lakosoknak.  

A legkardinálisabb kérdésnek a zalapatakai temető ravatalozójának felújítása bizonyult, ami évekkel ezelőtt, még az előző önkormányzati ciklusban magánkezdeményezésre és magánadományokból indult meg, ám rövidesen – elsősorban a források elapadása miatt – félbemaradt. Az önkormányzat azóta is keresi lehetőségét a munkálatok befejezésének, miután azonban pályázati támogatást nem tudtak hozzá rendelni, ezért az idei költségvetésben már önerős beruházásként számolnak vele. A városrész lakosait mind Gyarmati Antal polgármester, mind Szabó Sándor képviselő arról biztosította, hogy idén folytatódni fognak a munkálatok, s ennek alátámasztására egy látványtervet is bemutattak. Zalapatakán ezen felől a legtöbb problémát egyes magántulajdonban lévő ingatlanok, illetve a GYSEV Zrt. és a vízügyi igazgatóság illetékességi területének gondozatlansága okozza a helyi lakosoknak, de a jelenlévők a fórumnak helyet adó közösségi ház felújítását is kérték, hiszen ott rendszeresen tartanak családi rendezvényeket is.

Az új ravatalozó látványterve

Budafán ugyancsak a közösségi ház felújítása volt a fő téma. Ezt az ingatlant a Magyar falu program támogatásával sikerült a zalalövőieknek megszerezniük, az egykori családi házra azonban ráfér egy teljes körű rekonstrukció, aminek részbeni fedezetére ugyancsak sikerült pályázati forráshoz jutni. Mivel a támogatás utófinanszírozással érkezik, ezért az önkormányzat megelőlegezi a munkálatokhoz szükséges összeget, illetve az önrészt is biztosítja hozzá.

Nagyfernekágon többek közt a harangláb felújítását kérték a jelenlévők annak már-már életveszélyes állapota miatt, erre ígéretet is kaptak. Ugyancsak szóvá tették a közút fenntartásában lévő bekötő út padkájának állapotát és egy rövidebb önkormányzati úttal kapcsolatban merültek fel észrevételek. A településrész közösségének összetartozása jeleként tavaly hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a Dedesi Piknik elnevezésű programot, ebből hagyományt szeretnének teremteni, így idén is megtartják azt.

Irsapusztán ugyancsak a közöségi épület állagmegóvását, valamint a temető kerítésének felújítását kérték a képviselőtestülettől a lakosok, ez utóbbi érdekében a növények visszavágására is szükség lesz. Problémaként jelentkezik a településrészen a mezőgazdasági járművek által közútra felhordott sár is, ennek eltakarítása – a jogszabályban foglaltak alapján - elvileg a szennyezést okozó feladata lenne. Mindezeken túl általános, azaz a város több pontját is érintő probléma a vízelvezetés, amit a jelenleg zajló pályázati beruházás részben orvosolni fog, egyes járdaszakaszok állapota, valamint a mezőgazdasági területek megközelíthetősége. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában