2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Sport

Az utolsó fordulóban dőlt el az olasz bajnokság a Milan és az Inter között

Az olasz bajnokság utolsó fordulójában a hazai pályán játszó Sassuolo csapata fogadta a bajnoki címért küzdő AC MIlan csapatát. Az első félidőben Giroud két és Kessié egy találatával háromgólos előnyre tett szert Stefano Pioli. A második félidőben már nem változott az állás, így az AC Milan megnyerte a 2021/2022-es olasz bajnokságot a városi rivális Inter előtt.

  • Az utolsó fordulóban dőlt el az olasz bajnokság a Milan és az Inter között

A bajnokság első helyén álló AC Milannak a döntetlen is elég lett volna a 11. Sassuolo vendégeként ahhoz, hogy a klub 2011 után újra bajnoki címet ünnepelhessen, történetének 19. Serie A-diadalát, amivel befogná az Intert. A piros-feketék a bajnokság utolsó szakaszában remekül szerepeltek, legutóbbi öt mérkőzésüket megnyerték, többek között a Fiorentinát, a Laziót és az Atalantát is felülmúlták. A Sassuolo utóbbi öt meccsén mindössze négy pontot tudott gyűjteni, és számára már semmilyen tétje nem volt a találkozónak.

Már a mérkőzés ötödik percében óriási kellett védenie a hazaiak kapusának, Consiglinek: egy baloldali szabadrúgásra remekül érkezett a vörös-feketék francia csatára, Olivier Giroud,

de a támadó hatméteres fejesét brilliáns mozdulattal hárította a Sassuolo kapusa.

A nagy helyzet után újabbak következtek, de Rafael Leao és Alexis Saelemaekers kísérletéből sem született gól az első tíz percet követően.

A 16. percben megszerezte a vezetést az AC Milan: a portugál Rafael Leao a félpályánál megszerezte a labdát a bizonytalankodó Ayhantól, majd a baloldalon óriási sprintelve a hazaiak tizenhatosáig futott. A szélső középre adott labdájába még beleért egy védő, de a támadással érkező Giroud így is belőtte tíz méterről a kapus lábai között.

Elképesztő tűzijátékot rendezett a Milan a Sassuolo kapuja előtt a következő percekben, a vendégek hét lövéséből hat ment kapura huszonhárom perc alatt. A hazaiak az első félóra végére már eljutottak a Milan kapujáig, de nem tudtak nagy helyzeteket kialakítani. A 33. percben a portugál Leao a hazai tizenhatos baloldalánál szerzett labdát,

majd középre passzolt labdájára ismét Giroud érkezett kiváló ütemben, és tíz méterről a kapu közepébe lőtte a labdát.

Sőt, három perc múlva már három volt a különbség a két csapat között: a 36. percben Krunic szerzett erőszakosan labdát a felezővonalnál, majd tökéletes ütemben ugratta ki a félterületből induló Rafael Leaót. A portugál pedig remekül tálalt a tizenhatos vonalán érkező Kessié elé, aki nagy erővel a léc alá lőtte a labdát.

Rafael Leaónak ez volt a harmadik gólpassza a mérkőzésen.

A portugál szélsőnek van a legtöbb sikeres csele a Serie A-ban. A félidő végén Scamacca révén még veszélyeztett a Sassuolo, de újabb gól már nem született a félidőben.

A második félidő első negyedórájának végén több kontratámadást próbált vezetni a Sassuolo, de nem jártak sikerrel a hazaiak. Sőt, az idei szezon egyik legjobbja Dominico Berardi is megsérült, így le kellett cserélni a 68. percben. A 72. percben Giroud helyére Zlatan Ibrahimovic érkezett.

A 76. percben fejjel be is talált a Sassuolo kapujába, de Rafael Leao leshelyzet után ívelte be a labdát a svéd legenda fejére.

Az utolsó tíz percben már nem változott az eredmény, így a Milan az utolsó fordulóban elért idegenbeli győzelmével megnyerte az olasz bajnokságot. Az Inter hazai pályán három góllal győzte le a Sampdoriát, de a kék-feketék számára ez már csak szépségtapasz lehetett, mivel a második helyen zártak Simone Inzaghi tanítványai a Serie A-ban.

Az Inter 11 év szünet után tudott tavaly bajnok lenni Antonio Conte irányításával, a mostani idénynek viszont Simone Inzaghival vágott neki, akivel már két trófeát is gyűjtött, ugyanis a Szuperkupát és az Olasz Kupát is elhódította, de a bajnoki címet nem tudta megnyerni a csapatával az idei szezonban.

Fotó: AFP/TIZIANA FABI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!