MU: Ferdinand szerint CR-t nem szabad elengedni és a kezdőben a helye

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.08.09. 10:49
null
Ronaldo az 53. percben Fredet váltotta (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Manchester United 2–1-es vereséget szenvedett a Brightontól az Old Traffordon az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) nyitó fordulójában. A „vörös ördögök” klublegendája, Rio Ferdinand úgy véli, hiba lenne a mérkőzésen csereként pályára lépő Cristiano Ronaldót elengednie a klubnak – hívta fel cikkében a figyelmet a Daily Mail.

 

A portugál támadó egykori csapattársa a saját podcastjében, a Vibe with Five-ban fejtette ki a véleményét. Elmondta, ő kezdette volna Cristiano Ronaldót.

„Egy játékos számára az a legnehezebb, ha a kispadról beállva kell játszania” – mondta Rio Ferdinand, hozzátéve, a 37 éves klasszisnak megvan hozzá a tapasztalata, hogy felépítse a játékát a 90 percre.

„A Manchester Unitednek tilos most elengednie őt. Hogyan pótolnák a 24 gólt? Darwin Núnez a Liverpoolba, Erling Haaland a Manchester Citybe ment” – tette hozzá Ferdinand, aki szerint a Brighton ellen is kezdenie kellett volna.

„Nem is lehet kérdés, kezdetni kell. Egy 50 százalékos Ronaldóra is hamarabb tenném a pénzemet, mint bárki másra a csapaton belül” – jelentette ki. Megjegyezte, hogy CR-rel a kezdőben jobb esélyeik lettek volna, mint úgy, hogy a padról szállt be.

„Ronaldo mindenkinél jobb állapotban tért vissza az edzőközpontba, higgyétek el! De mivel ezt a felkészülési időszak végén tette meg, az erőnlétét tekintve le van még maradva a többiekhez képest” – fogalmazott a korábbi angol klasszis védő, hozzátéve, a padoztatásának fizikai és taktikai okai is voltak.

„A meccsterhelés teljesen más, mint magadat edzeni. Ezt mindannyian tudjuk. De nézzétek, ő minden idők egyik legnagyobb játékosa. Idő előtt is fel kell küldeni a pályára” – magyarázta.

Ferdinand ezt a kezdő tizenegyet küldené fel a Brentford elleni szombati, idegenbeli bajnokira: De Gea – Dalot, Maguire, Varane, Shaw – L. Martínez – Sancho, Eriksen, B. Fernandes, Rashford – Ronaldo. Ebből az derül ki, hogy az MU korábbi futballistája Lisandro Martínezt a középpályán, a hatos pozícióban látná a legszívesebben.

„A United jobb lesz, mint a Brighton ellen volt. A dolgok csak javulni fognak” – adott hangot optimizmusának.

Az mindenesetre tény, hogy Erik ten Hag meglehetősen furcsán állította fel a csapatot a hétvégén. A kezdőt meglátva a szurkolók azt várhatták – és a klub hivatalos applikációjában is úgy szerepelt –, hogy Bruno Fernandes a bal szélen fog játszani (ahogyan az Atlético Madrid elleni felkészülési meccs hajrájában tette), Christian Eriksen lesz a tízes és Marcus Rashford a centerpozícióban futballozik majd. Ehelyett az angol válogatott támadó a bal szélen kezdett, Fernandes volt a tízes és Eriksen volt legelőrébb. Szintén érdekesség, hogy nem Scott McTominay volt a hatos, hanem Fred, így a skót játékos próbált meg felcsatlakozni a támadásokhoz.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

Péntek
Crystal Palace–Arsenal 0–2 (Martinelli 20., Guéhi 85. – öngól)
Szombat
Everton–Chelsea 0–1 (Jorginho 45+8. – 11-esből)
AFCBournemouth–Aston Villa 2–0 (Lerma 2., Moore 80.)
Leeds United–Wolverhampton 2–1 (Rodrigo 24., Ait-Nouri 74. – öngól, ill. Podence 6.)
Newcastle United–Nottingham Forest 2–0 (Schär 58., C. Wilson 78.)
Tottenham Hotspur–Southampton 4–1 (Sessegnon 21., Dier 31., Salisu 60. – öngól, Kulusevski 63., ill. Ward-Prowse 12.)

Fulham–Liverpool 2–2 (A. Mitrovics 32., 72. – 11-esből, ill. Núnez 64., Szalah 80.)
Vasárnap
Leicester City–Brentford 2–2 (Castagne 33., Dewsbury-Hall 46., ill. Toney 62., Dasilva 85.)
Manchester United–Brighton 1–2 (Mac Allister 68. – öngól, ill. Gross 30., 39.)

West Ham United–Manchester City 0–2
(Haaland 36., 65. – az elsőt 11-esből)

Az állás
1. Tottenham 1 1 4–1 +3 3
2. Newcastle 1 1 2–0 +2 3
2. Manchester City 1 1 2–0 +2 3
2. Bournemouth 1 1 2–0 +2 3
2. Arsenal 1 1 2–0 +2 3
6. Leeds United 1 1 2–1 +1 3
6. Brighton & Hove Albion 1 1 2–1 +1 3
8. Chelsea 1 1 1–0 +1 3
9. Liverpool 1 1 2–2 0 1
9. Leicester City 1 1 2–2 0 1
9. Fulham 1 1 2–2 0 1
9. Brentford 1 1 2–2 0 1
13. Wolverhampton 1 1 1–2 –1 0
13. Manchester United 1 1 1–2 –1 0
15. Everton 1 1 0–1 –1 0
16. West Ham 1 1 0–2 –2 0
16. Nottingham Forest 1 1 0–2 –2 0
16. Crystal Palace 1 1 0–2 –2 0
16. Aston Villa 1 1 0–2 –2 0
20. Southampton 1 1 1–4 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik