PL: Tiszteletlenek a Juventusszal kapcsolatos találgatások – Conte

Vágólapra másolva!
2022.09.30. 09:52
null
Conte jól érzi magát a Tottenhamnél (Fotó: AFP)
Antonio Conte, a Tottenham Hotspur menedzsere azt mondta: tiszteletlennek tartja azokat a találgatásokat, melyek szerint Massimiliano Allegri menesztése esetén visszatér a Juventus labdarúgócsapatához, majd akkor dönt a londoni szerződéséről, amikor annak eljön az ideje.

Az olasz szakember, aki 2011 és 2014 között háromszor is megnyerte a Serie A-t a torinói együttessel, tavaly november óta irányítja a Spurst, a megállapodása a mostani idény végéig szól. Az olasz sajtó egy ideje arról cikkez, hogy Conte válthatja Allegrit a Juvénál, amely jelenleg csak a nyolcadik az olasz bajnokságban, a BL-ben pedig elvesztette első két csoportmérkőzését.

„Ez tiszteletlen a Juventusnál dolgozó edzővel és velem szemben is” – nyilatkozott Conte a szombati, Arsenal elleni észak-londoni derbi előtt. A Tottenham győzelem esetén átveheti a vezetést a tabellán.

„Nincs megfelelő idő egy szerződés aláírására. Megtörténhet holnap vagy a Premier League-idény utolsó napján. A legfontosabb, hogy a klub és én is azt valljuk, együtt folytatjuk és egy irányba haladunk” – tette hozzá az 53 éves tréner.

„A megfelelő időben meghozom majd a legjobb döntést. Jelenleg nagyon boldog vagyok” – hangsúlyozta.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 7 5 2 23–6 +17 17
2. Tottenham 7 5 2 18–7 +11 17
3. Arsenal 6 5 1 14–7 +7 15
4. Brighton & Hove Albion 6 4 1 1 11–5 +6 13
5. Manchester United 6 4 2 8–8 0 12
6. Fulham 7 3 2 2 12–11 +1 11
7. Chelsea 6 3 1 2 8–9 –1 10
8. Liverpool 6 2 3 1 15–6 +9 9
9. Brentford 6 2 3 1 15–9 +6 9
10. Newcastle 7 1 5 1 8–7 +1 8
11. Leeds United 6 2 2 2 10–10 0 8
12. Bournemouth 7 2 2 3 6–19 –13 8
13. Southampton 7 2 1 4 7–11 –4 7
14. Aston Villa 7 2 1 4 6–10 –4 7
15. Crystal Palace 6 1 3 2 7–9 –2 6
16. Wolverhampton 7 1 3 3 3–7 –4 6
17. Everton 6 4 2 4–6 –2 4
18. West Ham 6 1 1 4 3–8 –5 4
19. Nottingham Forest 7 1 1 5 6–17 –11 4
20. Leicester City 7 1 6 10–22 –12 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik