PL: Messi képes egyedül kupát nyerni, Haaland nem – Agüero

Vágólapra másolva!
2023.01.30. 18:10
null
Agüero szerint Haaland nem érhet fel Messihez (Fotó: AFP)
A Manchester City labdarúgócsapatának korábbi támadója, Sergio Agüero elmondta a véleményét utódjáról: fantasztikusnak tartja Erling Haalandot, de szerinte sohasem lesz képes úgy a hátán cipelni egy csapatot, mint Lionel Messi.


Erling Haaland úgy robbant be az angol élvonalba, mint korábban senki – 19 mérkőzésen 25 alkalommal volt eredményes, három gólpasszt is kiosztott. A parádés teljesítmény ellenére a Man. City korábbi csatára, Sergio Agüero mindenkit emlékeztetett: Haaland fantasztikus, de sohasem lesz olyan futballista, mint Lionel Messi.

„Ez még csak Haaland első idénye a Manchester Citynél, majd meglátjuk, hogyan teljesít hosszú távon. Biztosan nagy szerepe lesz a City sikerességében, de Messin kívül egyetlen játékos sem képes egyedül trófeákat nyerni. A csapat erősségénél nincs fontosabb, a „kékek” pedig remek játékosokkal és edzőkkel rendelkeznek” – utalt ezzel Sergio Agüero arra, hogy Messi a hátán cipeli a csapatait, míg Haaland köré jó együttest kell összerakni.

A korábbi argentin gólvágó az Arsenal elleni Premier League-versenyfutásról is elmondta a véleményét.

„Azt nem mondanám, hogy szétesett a City. A Premier League a legkeményebb bajnokság a világon, teljesen normális, hogy egy nagy múltú csapat befektetései előbb-utóbb sikeresek lesznek, s újra versenybe száll a bajnoki címért. Az Arsenal és a Manchester United is nagyon jó úton halad. Mindkét csapatnak nehéz időszakot élt át a klasszis menedzsere távozása után, de új erőre kaptak. Csak emlékeztetőül: a City azért öt alkalomból négyszer megnyerte a bajnokságot. Még mindig versenyben van, emellett nem szabad elmenni. Még bármi megtörténhet” – nyilatkozta Agüero a stake.com oldalának.

Pep Guardiola együttese jelenleg úgy áll öt ponttal az Arsenal mögött a második helyen a Premier League-ben, hogy az „ágyúsok” egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A felek még egyszer sem csaptak össze a bajnokságban, de az FA-kupában már igen – a City 1–0-ra győzni tudott az Etihadban.

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 18 15 2 1 42–14 +28 47
2. Manchester City 19 13 3 3 50–20 +30 42
3. Newcastle 20 10 9 1 33–11 +22 39
4. Manchester United 19 12 3 4 30–22 +8 39
5. Tottenham 20 10 3 7 39–31 +8 33
6. Brighton & Hove Albion 19 9 4 6 37–27 +10 31
7. Fulham 20 9 4 7 32–29 +3 31
8. Liverpool 19 8 5 6 34–25 +9 29
9. Brentford 19 7 8 4 32–28 +4 29
10. Chelsea 20 8 5 7 22–21 +1 29
11. Aston Villa 20 8 4 8 23–27 –4 28
12. Crystal Palace 20 6 6 8 18–27 –9 24
13. Nottingham Forest 20 5 6 9 16–35 –19 21
14. Leicester City 20 5 3 12 28–35 –7 18
15. West Ham 20 5 3 12 17–25 –8 18
16. Leeds United 18 4 5 9 26–33 –7 17
17. Wolverhampton 19 4 5 10 12–27 –15 17
18. Bournemouth 20 4 5 11 19–42 –23 17
19. Everton 20 3 6 11 15–28 –13 15
20. Southampton 20 4 3 13 17–35 –18 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik