Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Fehérek kizárva: az egyik kanadai színházba csak feketék járhatnak

888.hu

2023.02.01. 17:20

Szerintük erről szó sincs.

 

Kritikusok azzal vádolták az ottawai Nemzeti Művészeti Központot, hogy szegregációs politikát folytat, miután bejelentették, hogy egyes rendezvényein csak feketék (Black out) vehetnek részt.

 

A Black Out egy nyílt meghívás a fekete identitású közönség számára.”

– olvasható a National Arts Center honlapján.

A színház produkciói a tervek szerint a 2023/24-es évadban kizárólag feketék számára fenntartott belépési rendet működtetnek.

 

Jonathan Kay újságíró rámutatott, hogy az első közelgő eseményt, az Is God Is című műsort korábban úgy jelölték meg, hogy a „fekete identitású” közönségnek szól, de gyorsan helyesbítették, hogy csak és kizárólag fekete bőrűeknek szóló esemény legyen.

A színház állítása szerint a rendezvények „lehetővé teszik, hogy a beszélgetés és a részvétel az egész színházban érezhető legyen”, és lehetőséget adnak a közönségnek, hogy „a NAC energiáját az összetartozás és a szenvedély közös érzésével élje át”.

 

A kritikára reagálva Annabelle Cloutier, a NAC stratégiai és kommunikációs igazgatója azt állította:

 

A NAC-ban nincsenek faji alapon elkülönített előadások.”

 

Azonban nagyon úgy tűnik, hogy mégis.

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére