Utazás Bagdadba 17 év háború után (1.rész)

George Spöttle 888 borító
Vágólapra másolva!
Ha Irakról és Bagdadról hallottunk az elmúlt években, akkor rögtön az Iszlám állam terrorja, útszéli bombák, merényletek, véres tüntetések képei ugranak be. Minta mindenki leírta volna az országot és nem kevés döbbenetet váltott ki környezetemből, amikor elmondtam, hogy egy hétre Bagdadba repülök, hogy megnézzem, hogy áll az ország újjáépítése és milyen a biztonsági helyzet. Amit láttam engem is meglepett, mégpedig kellemesen. Erről majd később, először egy kis áttekintés, hogy mi történt Irakban 2003 óta.
Vágólapra másolva!

Amikor az USA megszüntette Szaddám Husszein elnök több évtizedes uralmát mindenki abban reménykedett, hogy gyorsan beköszönt az új éra és egy demokratikus államot sikerül majd létrehozni. Hát nagyon nem úgy történt. Káosz, bűnözés és elképzelhetetlen terror köszöntött be a Tigris és az Eufrátesz között. Már az első „demokráciában" töltött napok megmutatták a jövőt:

fosztogatások, leszámolások régi riválisok között, a csodálatos Iraki Nemzeti Múzeum műkincseinek szétlopása és értékesítése a feketepiacon és ez még csak a kezdet volt.

Az ex-elnököt kivégezték, hogy ez mennyire volt törvényes vagy nem most nem firtatom, azt sem, hogy mennyire volt jogszerű az egész háború nemlétező vegyi és biológiai fegyverekre hivatkozva. A legnagyobb hiba az volt, hogy a győztes USA szélnek eresztette az iraki hadsereget, rendőrséget és a titkosszolgálatot, a rettegettet „Muhabaratot". A katonai és rendőri vezetők fogadkoztak, hogy ők felesküdnek az új kormányra és az új alkotmányra és hűen fogják szolgálni azt, ám Washington DC hajthatatlan maradt.

Forrás: Origo

Egymillió ember vesztette el a munkáját és ha a családokat is hozzáadjuk, akkor milliók maradtak kenyér nélkül. Az éhezés a kilátástalanság megtették a hatásukat. Nem kellett sokáig várni, hogy az elégedetlenkedő tisztek vezetésével létrejöjjön az ellenállás. Rengeteg fegyver nem lett beszolgáltatva és ezek a lázadókhoz kerültek. A nemrég még felszabadítóként ünnepelt amerikaiak hirtelen célpontokká váltak.

Az útmentén elrejtett pokolgépek, amelyek néha a szeméthalom alatt, vagy egy kibelezett kutyatetembe voltak elrejtve megtették hatásukat. Az áldozatok magas száma miatt az amerikai katonák és a privát hadseregek alkalmazottainak is idegesebb lett a mutatóujja a ravaszon. Tőrbe csalt fiatal amerikai katonák, véletlen lelőtt civilek, öngyilkos merénylők, emberrablások és bűnözés jellemezték Irakot.

Az amerikaiak még tessék-lássék kutattak a nemlétező tömegpusztító fegyverek után, ám csak elavult szovjet haditechnikát találtak. Begyűjtötték az iraki Bath párt tagjait, valamint az északi olajmezőket átjátszották új szövetségeseiknek a Kurdoknak. Így tudták, hogy a kőolaj egy baráti területrők korlátlanul folyik majd Törökország felé. A kurd Barzáni klán megkapta egész Észak-Irakot, így Erbillel mint „fővárossal" létrejött egy autonóm kurd terület.

Csak idő kérdése volt, hogy az akkor legrettegettebb terrorszervezet, az al-Kaida is megjelenjen a színtéren. A jordániai „mészáros" Abu Muszav al-Zarkávi, aki a gyilkolást a szervezet afganisztáni kiképzőtáborában tanulta hamar az al-Kaida emírje lett. Megszületett az „al-Kaida as Sham" azaz az al-Kaida Keleti szárnya.

A kegyetlen gyilkos rettegésben tartotta Irakot, akiről csak feltételezték, hogy kooperál az amerikaiakkal arra borzalmas halál várt.

A feltehetően szociopata gyilkos nemcsak amerikaiakat ölt, hanem síita muszlimokat is. Előszeretettel küldte öngyilkos merénylőit a síita mecsetekbe és kegyhelyekre. Ekkor az amerikaiakon kívül már az irániak is a fejét akarták. 2006-ban a szerencse és a CIA, valamint a jordániai titkosszolgálat információi alapján a „Task force 145." rátalált a terrorista vezér rejtekhelyére, de még így is hat hét idegtépő várakozás várt a kommandósokra, mire Zarkávi megjelent. A rajtaütésben bevetett gránát súlyos tüdősérülést okozott a „Bagdadi Mészárosnál" és egy órás haláltusa után szervezete feladta a harcot.

Nem sokáig lehetett örülni, mivel megjelent egy új szereplő, Abu Bakr al-Baghdadi és a megtépázott al-Kaida és más dzsihádista csoportok tagjaiból megalakult az igazi „gonosz" az Iszlám Állam, avagy a Kalifátus, ahogy később nevezték.

Rengeteg pénzzel, támogatóval és külföldi harcossal hatalmas területet szakítottak ki Irakból és Szíriából. Okosan csinálták, elsőkörben az elfoglalt településeken helyreállították az infrastruktúrát, a víz, gáz és áramellátást. A fegyveresek garantálták a közbiztonságot is, ám miután az emberek megbíztak bennük rájöttek, hogy magának a „ördögnek" adtak teret. Nyilvános lefejezések, csonkolásos büntetések, megkövezés, rabszolga-kereskedelem és tébolyult fanatikusok rémuralma köszöntött az irakiakra...

(Folytatása következik)