Utazás Bagdadba 17 év háború után - 3. rész

Félve léptem be a múzeumba, de a látvány és az igazgató szavai megnyugtattak. Nem tűnt el és nem pusztult el minden olyan tárgy, amely az emberiség egyetemes történelme miatt is fontos, és amelyeket már gyermekkorunkban megcsodáltunk a történelemkönyvek lapjain. A 2003-as fosztogatás valóban egy katasztrófa volt a múzeum és az iraki nép számára, de szerencsére a műkincsek kétharmada visszakerült. Sok tárgyat a műgyűjtők önszántukból adtak vissza mivel felébredett bennük a lelkiismeret. Más exponátokat az Interpol és az FBI segítségével sikerült visszaszerezni. Az igazgató azt is mondta, hogy még mindig folyik a nyomozás, hogy megtalálják a hiányzó darabokat.

Az iraki Nemzeti Múzeumban igazi csodák vannak kiállítva, mint az első Galvani-elem, amelyet 2200 évvel ezelőtt készítettek. Gondoljatok bele, már akkor ismerték az elektromosságot és aranyozásra, azaz galvanoplasztikára használták. Mai mérnökök után építették a szerkezetet és működik, még akkor is, habár több vaskalapos tudós azt mondja, hogy ez egy egyszerű korsó, amelyben bitumen volt, majd beleesett egy réz és egy vasrúd. A gond csak az, hogy több is van belőle a múzeum tulajdonában és a Gilgames eposz agyagtáblái mellett az úgynevezett „Bagdadi elem" vonzotta már a harmincas évek óta a turistákat.

Megvannak az agyagtáblák, megvan az Enkidu relief és az „Iraki Mona Lisa" fej is. Na meg ott van az elfűrészelt szoborfej, amelynek most elmesélem a véres történetét: Még Szaddám Husszein uralma alatt találták a szobrot műkincsrablók, akik előszeretettel fosztogatták az ásatások helyeit. Hogy könnyebben kicsempészhessék a szobrot az országból négy darabra vágták.

Ám mielőtt tervük sikerült volna a rendőrség rajtuk ütött. A hír eljutott az akkori elnökhöz, aki megnézte a tönkretett szobrot és vetett egy pillantást a bűnözőkre is. Úgy döntött példát statuál velük a jövőre nézve. Kiadta a parancsot, hogy ugyanúgy fűrészeljék el az elkövetőket, ahogy ők tették a műkinccsel. A felnégyelt rablók történetét előszeretettel mesélik a múzeum látogatóknak, akik vagy elszörnyednek, vagy buzgón bólogatnak, hogy megérdemelték sorsukat. Vannak, akik szerint a történet csupán egy városi legenda, de Szaddamot ismervén simán megtörténhetett.

Bagdad leghíresebb kávéháza a Shahbandar Café. Nincs utazó, aki ne térne be ide egy kávéra, teára vízipipára és hogy elnézegesse a falon lógó régi fényképek százait. A régimódi tető ventilátorok kellemesen hűsítenek a negyven fokos melegben is. A pénztárban egy idős bácsi ül, Mohammad al-Khashali, a tulaj és felette 5 férfi arcképe fekete keretben. 2007-ben az Iszlám Állam egyik öngyilkos merénylője robbantotta fel magát a kávéházban. A harminc halott között volt a bácsi öt fia, mivel mind ott dolgoztak aznap, százan sebesültek meg a támadásban. Ám a bácsi újra nyitotta a kávézót és 83 évesen ma is ő vezeti. Irak már csak ilyen, mindig talpra áll, újraépíti önmagát, marad büszke szép és vendégszerető. Engem ez ránk, magyarokra emlékeztet...

(Folytatjuk)