Tovább fejleszt a sikeres évet záró Axiál Kft.

Forrás: Axiál
A tavalyi év összes nehézsége ellenére nőtt 2022-ben az Axiál Kft. rendelésállománya növekedett, a cég új telephelyet nyitott Felsőzsolcán és kibővítette bajai szervizét. A fejlesztések idén sem állnak meg.

Sikeres évet zárt az Axiál Kft. 2022-ben: éves nettó forgalma elérte a 155 milliárd forintot, ami jelentős növekedést jelent a cég korábbi eredményeihez képest. Építőgépből 467,, betakarítógépből 138, mezőgazdasági anyagmozgató gépből pedig 107 darabot értékesítettek. Emellett 448 eladott traktorral a hazai piacon 23,1 százalékos a cég részesedése, alkatrészforgalmuk pedig az előző évben elérte a 37 milliárd forintot.

„A sikerek hátterében elsősorban a magyar mezőgazdasági szereplőket segítő precíziós gazdálkodási állami támogatás hajtóereje állt. Ugyanakkor a forgalmat szintén növelte, hogy 2022-ben továbbra is kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben és az év során kialakult inflációs szituációban a gazdálkodók igyekeztek stabilabb befektetésekbe helyezni forrásaikat, erre az egyik alternatíva a modern és értékálló mezőgazdasági gépek beszerzése volt” – mutatott rá az eredményeket elemezve Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője.

Ezek a pozitív trendek ugyanakkor gyártói oldalon a tavalyi év során még jelentős mértékben találkoztak gépgyártási és logisztikai problémákkal, illetve a gazdálkodók egy részének vásárlóerejét kifejezetten gyengítette a valutaárfolyamok kedvezőtlen változása. Az Axiál ezekre a kihívásokra gyors és hatékony stratégiával reagált – például

nagyobb volumenű készletek kialakításával, kedvező finanszírozási feltételekkel, illetve kölcsönös gyártói együttműködések segítségével,

melyek biztosították azt, hogy a legnehezebb hónapokban is el tudtuk látni gépekkel és alkatrészekkel a gazdálkodókat – tette hozzá az ügyvezető.

A cég november végén adta át legújabb, a miskolci épületegyüttes szerepét átvevő telephelyét Felsőzsolcán. A több mint 3 hektáros területen található központ 1,3 milliárd forintos, zöldmezős beruházással épült meg. Baján, az Axiál központi telephelyén pedig decemberben avatták a régió mobilszervizesei számára készült új műhelyt, amely 830 négyzetméteres területen fogadja a 12 ipari kapun keresztül közlekedő gépeket. A beruházásoknak köszönhetően a cég szervízműhely-kapacitása immár 17 ezer négyzetméterre nőtt. Az Axiál idén a székesfehérvári, a szolnoki, valamint a pécsi telephelyein, valamint bajai központ „O” épületében is műhelybővítéseket tervez, amelyek következtében az év végére a szervíztevékenységhez tartozó összes alapterület 21,7 ezer négyzetméterre bővül.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink