Tovább nőtt a támogatott termelői csoportok száma

Fotó: Ladóczki Balázs / Nógrád Megyei Hírlap
Újabb 8 kérelemre, mintegy 1,5 milliárd forint összeggel született támogatói döntés.

Az Agrárminisztérium kiemelt célja, hogy elősegítse az elismeréssel rendelkező termelői csoportok termelésének és teljesítményének piaci követelményekhez való illesztését, valamint az áruk közös forgalmazását, ennek érdekében támogatja a termelői csoportokat – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Az államtitkár emlékeztetett: a VP3-9.1.1-20 Termelői csoportok és szervezetek létrehozása című felhívásra benyújtott támogatási kérelmek közül újabb 8 kérelemre, mintegy 1,5 milliárd forint összeggel született támogatói döntés. Mint fogalmazott, a termelői csoportoknak a Vidékfejlesztési Program alapján két támogatási körben nyílt lehetőségük pályázati forráshoz jutni, amelyet szervezeteik megalakításával és működtetésével kapcsolatos költségek fedezetére fordíthatnak. Eddig száz termelői csoport részére 14,29 milliárd forint támogatást ítéltek meg. A támogatási program lehetőséget ad arra, hogy a termelők összefogásával a nagytételben-vásárlók ellátását egységes minőségű és feldolgozottságú árualappal lehessen biztosítani, továbbá az összefogással a termelőknek lehetőségük adódik a piac befolyásolására, ezáltal magasabb jövedelem elérésére.

A termelői csoportok és termelői szervezetek a jövőben – immár a KAP Stratégiai Terv keretei között – is számíthatnak a megalakulás és működés kapcsán támogatásra, erre a célra a KAP Stratégiai Terv alapján 13,4 milliárd forint áll rendelkezésre – fogalmazott Feldman Zsolt.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink