A 2015-ös Villa d’Este rendezvényen mutatta be a Zagato műhely a Mostro nevű kupéját, amelyet az 1957-ben bemutatott, Frank Costin által konstruált Maserati 450 S Coupé Zagato „Monster” versenyautó ihletett. A szörny nevet egyébként az autóval versenyző Sir Stirling Moss adta a konstrukciónak, amikor meglátta, azt mondta: szép mint egy szörny. Most, 7 évvel később a Mostro Barchetta debütált az olasz rendezvényen.

Amíg a kupénál csak a Maserati száraz karteres olajozásúra alakított szívó V8-asát kínálta a Zagato, a tető nélküli Barchetta esetén a 4,2 literes V8-as szívómotor (420 LE) helyett lehet kérni a 3,0 literes V6-os Nettuno biturbót (630 LE) is. A váltó 6 fokozatú szekvenciális egység, amelyet a motor mögé építenek (a kupé még Transaxle felépítésű volt), a saját tömeg 1200 kg, a tengelyek közötti tömegeloszlás 50:50%.

Norihiko Harada, a Zagato Design alelnöke felet a Mostro Barchetta megjelenéséért, úgy sikerült megőrizni a külsőt, hogy a karbon borítólemezek alatt teljesen új az autó, immár teljesen karbon vázszerkezetet használnak, amelybe a szélvédőnél és az ülések mögött acél merevítőket építenek, körben kettős keresztlengőkaros felfüggesztést használnak középen lévő – szereléssel állítható – rugóstaggal. Elöl 6, hátul 4 dugattyús nyergeket használ az AP Racing fékrendszer, a központi kerékanyás 19 colos felnikre elöl 255/40, hátul 295/35-ös méretű abroncsokat szerelnek.

A Zagato nem árulta el a Mostro Barchetta vételárát, de azt igen, hogy a műhely visszatérő vásárlói már lecsaptak az autókra, amelyeknél már folyamatban van az egyedi kialakítás, azaz hogy a vásárló testére szabják az utastér kialakítását, tehát az ülés, a kormány és a pedálok helyzetét.