Gigászi, 10,25 colos kijelzőt kapnak a K 1600-asok, itt éppen a zenelejátszást jeleníti meg nagyban. A bal oldali markolatnál igazi gomberdővel találkozunk, innen állítható a szélvédő és a tempomat is. Az oldalidomban egy kis rekeszt alakítottak ki

A Honda kis lökettérfogatú hathengeres versenymotorokkal már a 60-as évek végén meghódította a világot, arra viszont egészen 1973-ig várni kellett, hogy sorozatgyártásban is megjelenjen az első hathengeres utcai modell. Az Alejandro de Tomaso nevéhez fűződő Benelli Sei 750-es egy csapásra relativizálta az addigi motorokat és elindult a nagy fegyverkezési verseny, aminek az volt az eredménye, hogy 1979- re már a Honda és a Kawasaki is kínált soros hathengeres big bike-ot. Bár ezek a modellek valóban forradalminak számítottak, nem éppen kezesbárány típusok hírében álltak, és amilyen ováció közepette érkeztek, olyan csendben vezették ki őket a nagyobb piacokról. Pont ezért volt bátor lépés a BMW-től, amikor 2011-ben bemutatták a K 1600-ast, amely jelenleg az egyetlen, gyártásban lévő soros hathengeres motorkerékpár.

K 1600 GTL: a háttámlás utasüléssel ellátott GTL-nél minden a komfortról szól. Oldalnézetből jól látszik, hogy a blokk erősen döntött pozícióban kerül beépítésre

Tanulva az említett modellek konstrukciós hátrányaiból, a bajorok extra könnyűre és kompaktra (55 centi széles a blokk) tervezték az erőforrást, amely kisebb változásokkal kerül a legújabb, frissített verziókba. Az új motorvezérlő mellett kettős kopogásérzékelőt és 2 helyett immár 4 (!) lambdaszondát vetnek be, ami radikálisan csökkentette a károsanyag-kibocsátást. Az sem mellékes, hogy a sorhatos a változatlanul 160 lóerős teljesítményt már 6750-es percenkénti fordulaton, vagyis a korábbihoz képest 1000-rel alacsonyabban tudja!

K 1600 GT: a gyári adatok szerint a K 1600-asok 3,6 szekundum alatt érik el álló helyzetből a 100 km/órás tempót

Legyen szó a sportos GT-ről, a komfortorientált GTL-ről, a bagger B-ről vagy az utóbbi kettő keresztezéséből született Grand Americáról, az újítások azonosak, vagyis mind a 4 verzió megkapja az ESA elektromos futómű legújabb fejlesztésű változatát, illetve az MSR rendszert, amely lényegében a motorfék szabályzásával akadályozza meg, hogy gázelvételnél vagy visszaváltásnál megcsússzon a hátsó kerék. Szintén közös az alapáras intelligens fényszóró. A kanyarkövető rendszer mozgási tartományát 24 fokról 35 fokra növelték, sőt, a BMW-k lámpája képes a fénykévét adott esetben a fékezésnél is állítani, egészen pontosan egy erős bólintással járó lassulás esetén 2 fokkal magasabbra világít.

Ahogy a legtöbb BMW motorkerékpárnál már beköszöntött, úgy a K 1600-asoknál is eljött a méretes digitális kijelzők kora, a 10,25 colos monitorhoz természetesen okostelefon is párosítható, és nemcsak a navigációs utasításokat, hanem akár a teljes térképet is megjeleníti. A modellfrissítéssel az audiorendszer is változott, az egyszerűen 2.0 névre keresztelt újdonság a GTL és Grand America verziók esetében alapáras, míg a GT és B változatoknál extraként rendelhető.

Igazi remekmű a sorhatos blokk. Mindössze 5 mm vastag fal választja el egymástól a 72 mm furatátmérőjű hengereket!

Ha már az opcióknál tartunk, a K 1600-asokhoz gyorsváltót, kulcs nélküli indítást és riasztót is kérhet az ügyfél, de vannak olyan tételek is, amik igazán egyedivé tehetik a motort. Az Option 719-es csomag keretében például gyémántminta-varrású ülést kap a vásárló, sőt, a B-hez és a Grand Americához speciális, merítéses-nyomtatásos technikával készülő Meteoric Dust fényezés is elérhető potom 929 201 Ft-ért.

K 1600 Grand America: újdonság a Meteoric Dust fényezés, amely közel egymillió Ft-ba kerül…

Mivel a K 1600-asok piaci pozíciója eddig is erős volt, érthető, hogy az árazásnál nem volt szívbajos a BMW, a GT báziskivitel 8,9, míg a legdrágább Grand America 10,2 millió Ft-tól vihető haza. Utóbbi még ezzel együtt is csak a negyedik legdrágább motor a bajorok kínálatában, hiszen az M 1000 RR szupersportgép (11,9 millió Ft), az R 18 Transcontinental retró túramotor (11,1 millió Ft) és az R 18 B bagger (10,5 millió Ft) is megelőzi.

K 1600 B: a bagger változat elsősorban az amerikai ízlésvilágnak szeretne megfelelni