Ez egy nagyon kedvelt, tradicionális helyszín, a pilóták szeretnek itt versenyezni. A japán sportismerő és sportszerető nemzet, s a fanatikus japán rajongók nagy lelkesedéssel fogadják a mezőnyt. A Forma-1-es résztvevők örömét az időjáráson kívül csak Jules Bianchi tragikus balesetének szomorú évfordulója árnyékolhatja be. No meg a Red Bull 2021-es túlköltekezése miatt felhajtás. Másról sem hallani, csak arról, hogy kiszivárgott információk szerint jelentősen túllépte a Red Bull a költségvetési sapkát abban az évben, amikor világbajnoki címet nyert. vagyis 2021-ben. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mindenesetre nyugalomra intett minden hőzöngőt, így legfőképpen a két nagy riválist, a Mercedest és a Ferrarit. A költségvetési hitelesítési folyamatok még javában zajlanak van, ezért a másik hírbe hozott csapat, az Aston Martin sem érti, hogy hogyan láthattak napvilágot ilyen információk. Állítólag a hét közepén derül ki, hogy melyik csapat lépte túl tavaly a költségvetési sapkát.

Hogy mennyire kedvelt a Japán Nagydíj mi sem mutatja meg jobban, mint az, hogy idén áprilisban hároméves szerződéshosszabbítást írtak alá a szervezőkkel, ami azt jelenti, hogy 2024-ig még biztosan rendeznek Forma-1-es versenyt a felkelő nap országában. Az időjárás mindig kulcsfontosságú szerepet tölt be a Japán Nagydíjak esetében. 2019-ben egy szupertájfun és a vele érkező égszakadás, földindulás keverte meg a hétvége időrendjét. A Japánra lecsapó Hagibis tájfun miatt a szombati Forma-1-es eseményekből a harmadik szabadedzést törölték, az időmérő edzést pedig helyi idő szerint vasárnap reggelre, a verseny előttre tették át. Vasárnap már szikrázóan napsütéses, de nagyon szeles időjárás fogadta a Forma-1-eseket a szuzukai pályán. A verseny végkimenetelébe végül nem szólt bele az időjárás.
A 2014-es Japán Nagydíjra mindig szomorú szívvel fogunk emlékezni. Ekkor szenvedett itt ugyanis borzalmas balesetet Jules Bianchi, a Marussia versenyzője. A futamot piros zászlóval intették le a francia pilóta balesete miatt, aki a következő év júliusában belehalt a sérüléseibe. Október eleje és a Japán Nagydíj most már örökre egybefonódik ezzel a tragédiával.

A verseny és a pálya
A sokak szerint a belga Spa-Francorchamps-i vagy éppen a monzai pályára hasonlító szuzukai aszfaltcsík gyors és egyúttal kanyargós pálya. Itt nagy aerodinamikai leszorítóerőt és stabil felfüggesztést biztosító beállítás szükséges, hogy a legnagyobb sebesség mellett is a lehető legstabilabbak maradhassanak a versenyautók. A pályán minden megvan egy jó versenyhez: gyors kanyarok, sikán és hajtűkanyar. Emellett kiváló előzési lehetőségeket rejt ez az egyedülálló nyolcast leíró pálya, amelynek a felülete – egy korábbi újraaszfaltozás ellenére – elég durva. Az olyan gyors kanyarok, mint a 130R vagy éppen a Spoon nagyon igénybe veszik a gumikat.

A Japán Nagydíj október 9.-én, helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét (Európában reggel 7 órakor). A szokatlan vonalvezetésű, 5,807 km hosszú szuzukai aszfaltcsíkon a pilóták egy 53 körös versenyen mérik össze tudásukat. Kiemelt jelentőségű a jó szereplés az időmérő edzésen, mivel nehéz a pályán az előzés. A teljes versenytáv 307.471 km. A pályarekordot Lewis Hamilton megdöntötte 2019-ben. Előtte sokáig Kimi Raikkönen tartotta még 2005-ből. A brit pilóta ideje 1 perc 30.983 másodperc volt.
2019-ben Valtteri Bottas (Mercedes) nyerte meg a futamot Sebastian Vettel (Ferrari) és Lewis Hamilton (Mercedes) előtt. A finn pilóta ideje 1:21:46.755 volt. A Mercedes abban az évben Japánban szerezte meg a hatodik konstruktőri világbajnoki címét.