Valakinek nagyon sok ideje volt a Honda PR-osztályán, így kitalálták, hogy az Elevate – angol: felemel, magasztal – valójában betűszó, ami az Empowerment Liberation Exploration Versatility Aspiration Transformation Evolution szavak kezdőbetűiből áll össze. Indiában mutatták be az újdonságot, de azt onnan exportálni is fogják, első körben egyszerű benzinmotorral (1,5 liter, 121 LE/145 Nm) gyártják, de lesz e:HEV hibrid változata is (1,5-ös szívómotor, 126 LE/253 Nm rendszerteljesítmény) és 3 éven belül akkumulátoros-elektromos hajtással is megvásárolható lesz.

A fejlődő országok útviszonyaira szabták a karosszériát, így a hasmagasság 220 mm, a karosszéria hossza 4312 mm, szélessége 1790 mm, magassága 1650 mm és ehhez 2650 mm-es tengelytávolság tartozik, a csomagtér alaphelyzetben 458 literes. A műszerfal digitális, a kormány mögött 7 colos digitális kijelzőt látunk, középen 10,25 colos az érintőképernyő. A Honda Elevate egyébként csak az első tagja a japánok SUV-offenzívájának, hiszen 2030-ig bezárólag még 4 másik szabadidő-autót dobnak piacra az országban – azok várhatóan a globális piacon is elérhető modellek lesznek (WR-V, HR-V, ZR-V, CR-V).

https://youtu.be/T6uOjMWM-kM