A helyieket kell védeni

2022.07.03. 15:42

Ősztől lelassítják az autóforgalmat a tragédia sújtotta faluban

Zs. K.

Fotó: DN

 Sebességkorlátozó táblával és a gyerekek közlekedésére utaló aszfaltjelzéssel próbálják majd az autósokat a figyelmesebb közlekedésre bírni Újpetrén. A községben május közepén egy autó elgázolta a 37 éves bicikliző édesanyát és 12 éves gyermekét, amely során mindketten életüket vesztették. A tragédia után az önkormányzat megkereste a Magyar Közút Zrt.-t, hogy egyeztessenek az útszakasz biztonságosabbá tételéről. 

Kraft Ferenc, Újpetre polgármestere elmondta, ennek eredményeként – várhatóan még a szeptemberi iskolakezdés előtt – az iskolától az óvodáig és fordítva, tehát mindkét irányban 40-es sebességkorlátozó táblát helyez ki a közútkezelő, emellett ősszel hatméteres háromszögletű jelzések is kerülnek majd az aszfaltra, melyek a gyermekek jelenlétére hívják fel a figyelmet. Úgy tudjuk, a rendőrség részéről további intézkedések is várhatóak, ezekkel kapcsolatban még folynak az egyeztetések. 

 

Az Újpetrén végigvezető 5711-es számú út a falu belterületén elég szélesen és egyenesen halad, tehát jól belátható, azonban épp ezért az autósok többsége csak a falu közepén lassít le 50-re, vagy még akkor sem, ezért kezdeményezik az intézkedéseket a helyiek. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában