Hiába volt a városháza ígérete

2022.08.15. 07:01

Újabb régi kampánybeszédét szegte meg Péterffy a buszjegy árának emelésével

A 2019-es kampányban még könnyen ígérhetett a baloldali jelölt, amiket aztán nem is tudott betartani: ilyen volt a túlóratörvény megtiltása, az ingatlanadó csökkentése, az akvapark megépítése. A legújabb ügy pedig a buszjegyek árának csökkentése lett volna, de ennek az ellenkezője történt.

bama.hu

Fotó: Laufer László

A baloldali politikus a 2019-es kampányban még magabiztosan nyilatkozott arról, hogy nem engedélyezi a pécsi önkormányzati cégeknél a túlóratörvény alkalmazását. Aztán Péterffy Attila, Pécs polgármestereként néhány hónap alatt vissza is táncolt az ígéretétől, és egy kiskapuval megengedte a jogszabály szerinti túlmunkát is.

Hasonlóképpen ígérte meg azt is, hogy „fokozatosan fogja csökkenteni az ingatlan­adót”, mert – mondta a korábbi városvezetésre utalva – „azt ugyanis aligha nevezhetjük stratégiának, hogy az itt élőket sarcolva foltozgatják a városi költségvetést, ezzel elismerve kudarcukat”. Ennek azonban a ciklus felén túl járva sincs semmilyen jele.

A városi közterületek kapcsán Péterffy a kampányban még egy, az autópálya végén található körforgalomba is beállt, hogy érzékeltesse, mennyire nincs gazdája a városnak. Aztán az elmúlt években a temetőkben található állapotok, a közterületek higiéniás helyzete, a kéregetők, hangoskodók kapcsán érkeztek panaszok lapunkhoz is, amelyek jelzik, hogy a pécsi polgárok korántsem elégedettek a városvezetéssel e téren.

A pécsi akvaparkról még 2020 júniusában is azt állította, hogy „a pécsiek megérdemelnek egy fürdőt, ez a fejlesztés a pécsi városvezetés kiemelkedő vállalása, és azon dolgozunk, hogy még ebben a ciklusban mindenképpen megvalósuljon.” Idén május végén viszont már kijelentette, ebben a ciklusban optimális esetben sem indulhat el a munka. Egyébként jelen gazdasági helyzetben a baloldali, 50-70 milliárdos álmok megvalósításának alig maradt realitása.

A közbeszéd megtisztításának ígérete is csupán kampánytrükknek bizonyult, hiszen a polgármester azért perelt be egy civil környezetvédőt, mert az a városvezető erőművi ténykedését bírálta, mondván hárommillió tonna fát égetett el a pécsi erőmű az ő vezetése idején. A civillel szembeni polgármesteri támadás mellett politikusokkal, volt cégvezetőkkel szemben is lejárató, személyeskedő kampányt indítottak a baloldaliak, de a városházi stílus is soha nem látott mélységekbe került. Az egyik volt baloldali alpolgármester, Bognár Szilvia ki is jelentette, „a legsötétebb időket idézik a mostani városvezetés módszerei”.

Legutóbb pedig a buszjegyekkel kapcsolatos vállalását szegte meg a balliberális városvezető. Három évvel ezelőtt ugyanis azt mondta, „amennyiben polgármester leszek, a buszjegyek árát jelentősen csökkenteni fogom!” Ez viszont a ciklus feléig sem következett be, sőt néhány napja bejelentette a városvezetés, hogy ősszel csupán a „megerősített nyári menetrend” lesz, és bár a bérletekhez egyelőre nem nyúlnak, de a buszjegyekért többet fognak kérni.

Mint ismert, lapunk az elmúlt időszakban számtalan olyan olvasói panaszról számolt be, amelyek a tömegközlekedés menetrendjének bizonytalanságáról, valamint járatkimaradásokról szóltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!