Postabontás

2022.10.01. 08:55

Labirintussá vált a bolt - háborog olvasónk

Dunántúli Napló

Fotó: Shutterstock

Szerintem mindenkinek vannak kedvenc élelmiszerüzletei. Ki ezért, ki azért ragaszkodik egy-egy hálózathoz, annak boltjaihoz, annak termékeihez. Én is van, ahová sokkal szívesebben járok, mint bármelyik másikba. Megszoktam az árukínálatot, nyomon is követem rendszeresen az akciókat, és ami még nagyon fontos: megszoktam az üzlethelyiség elrendezését, berendezését. Egészen a közelmúltig teljesen rutinosan vásároltam – bementem, tudtam, hogy a zöldségfélét hol találom, a tejtermékek is mindig a megszokott helyen sorakoztak, ahogy a mosószerek, pék­áruk, fagyasztott termékek, és még sorolhatnánk.

A közelmúltban azonban változás történt: teljesen átrendezték az üzletet. Nem csak a hozzánk legközelebb esőt, hanem az adott hálózathoz tartozók mindegyikét. Amivel elérték azt, hogy labirintusszerűvé vált az eladótér. Ha az egyik sorba betéved az ember, nem tudja, hol fog kikötni. Idős édesanyám is szóvá tette, hogy nem talál meg semmit, és én is teszteltem – a korábbi rutinszerű vásárlást felváltotta az idegeskedés. Semmit nem lehet megtalálni, csak bolyong az ember az össze-vissza tekergő sorok között. Az áruféleségek elrendezésében pedig semmi logikát nem lehet felfedezni. 

Természetesen pontosan tudom, hogy a boltok átrendezése azt a célt szolgálja, hogy a hozzám hasonló rutinos vásárlókat kizökkentsék, bízva abban, hogy addig nem vásárolt termékekbe is „belebotlanak” a szokásos áruk keresgélése során, és azokat meg is veszik. Az én esetemben azonban éppen ellenkező a hatás, amit elérnek – bosszankodással és idegeskedéssel telik így a vásárlás, amit megelégelek, és még azt se veszem meg, amiért a boltban indultam. Inkább sarkon fordulok és keresek másik üzletet. És szerintem nem én vagyok ezzel egyedül. Az üzletláncnak így is megéri?!

Név és cím a szerkesztőségben 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában