Nagy élmény lesz

2022.11.30. 15:03

Az István, a királyt adja elő vasárnap a Lánycsóki Színház

Zs. K.

Ingyenes előadásra várja az érdeklődőket a Lánycsóki Színház december 4-én 17 órakor a bólyi Erzsébet Vigadó Mozitermébe. A társulat az István, a király című rockoperát mutatja be.

– Sok darab volt tervben, és azzal, hogy ezt választottuk, úgy gondolom, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, hiszen nem könnyű előadásról van szó – mondta Szeifert Erik, a Lánycsóki Színház igazgatója. Mivel nagyrészt gyerekek a társulat tagok, ezért rendezőként is nehéz dolga volt, de mint fogalmazott, nem csalódott a fiatalokban, jó érzés volt velük dolgozni.

– Szívesen foglalkozom olyan fiatalokkal, akik erre a pályára készülnek, ezért a társulat ajtaja minden tehetséges gyerek számára nyitva áll. Nálunk nincs tagdíj sem

 – mondta Erik. Rendezőként pedig, mint máskor, most is minden apró részletre odafigyelt.

A próbaidőszakot már szeptember elején elkezdték, és októberben már két kőszínházi előadást is tartottak, teltházzal és hatalmas sikerrel. Az igazgató elmondta, a társulat nagyon szorgalmas, a szereplők lelkesek, és komolyan veszik a munkát.

Az István, a király előadásuk kapcsán úgy fogalmazott:

– Azt gondolom, hogy az előadás fő hangsúlya az István és Koppány közti ellentét. A nézőkre bízom, hogy ki mellett állnak ki, hisz kavarodás mindkét oldalon van. Kicsit olyan az egész szituáció, mintha egy mérleghinta mozogna hol ide, hol oda. Az előadást is eszerint építettük fel dramaturgiai szempontból. A látványban az volt a koncepcióm, hogy a mai vizuális modern színház elevenedjen meg. A dalokhoz, érzelmekhez készült látványos videók, animáció vetítések pedig még színesebbé teszik az előadást. Nagy élményben lesz részük azoknak, akik ellátogatnak – mondta.

Az előadás főbb szereplői: Sovakov Ádám (Mohács), Szeifert Erik (Lánycsók), Galambosi Adrienn Dóra (Mohács), Sovakov Stevica (Mohács), Magyar Ramóna (Lánycsók), Szeifert Máté (Lánycsók), Magyarné Fazekas Zsanett (Lánycsók) és Biró Enikő (Zalaegerszeg). A rendező asszisztensei: Szeifert Máté és Sovakov Szilvia.

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az [email protected], vagy (69)868-230 telefonszámon lehet. Zs. K.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában