Lecsaptak a rendőrök

2022.12.08. 16:35

Az internetes oldalakon kínálták fel a lányok szolgáltatásait

A baranyai rendőrök egy testvérpárt gyanúsítanak azzal, hogy prostitúcióra kényszerítettek két fiatalkorú lányt Pécsett.

bama.hu

A kép illusztráció

Fotó: Tero Vesalainen

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai december 6-án délután Pécsett fogták el azt a két férfit, akik a gyanú szerint hirdetést adtak fel internetes oldalakon, ahol két 17 éves lányt szexuális cselekmények végzésére ajánlottak fel. A nyomozók megállapították, hogy a 39 éves férfi és 35 éves testvére kihasználva a fiatalkorúak kiszolgáltatott helyzetét anyagi haszonszerzés céljából rendszeres szexuális cselekményt végeztettek velük, majd az ebből származó pénzt a lányoktól elvették, azt felélték.

Elfogásukat követően előállították őket a rendőr-főkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgatták őket. A rendőrök mindkét férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában