Ezreket mozgatnak meg

2023.01.29. 07:00

Csíksomlyóra idén is indítanak Pécsről búcsúi zarándoklatot

Január végéig várja a jelentkezéseket a Pécsi egyházmegye a csíksomlyói pünkösdi búcsúba 2023. május 25-én induló Boldogasszony-zarándokvonatra – a zarándoklat lelki vezetői Felföldi László pécsi megyés püspök, továbbá Burbela Gergely és Juhos Ferenc verbita szerzetesek lesznek.

Wald Kata

Fotó: Bach Máté

A csíksomlyói búcsú a székelyek középkori eredetű fogadalmi zarándoklata, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. 

Minden évben több százezer ember zarándokol Somlyóra és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, szentmisén. A csíksomlyói Mária-kegyhelyre, a Szűzanya csodatevő szobrához való pünkösdi zarándoklat kiemelt vallási esemény. 

A Pécsi egyházmegye is szervez zarándoklatot – még egy héten át, január 31-ig várják a foglalásokat a csíksomlyói pünkösdi búcsúba 2023. május 25-én induló Boldogasszony-zarándokvonatra. – A négynapos program lelki vezetői Felföldi László pécsi megyés püspök, továbbá Burbela Gergely és Juhos Ferenc verbita szerzetesek lesznek – közölték. 

A felhívás szerint a Pécsi egyházmegye zarándokai korlátozott számban külön autóbuszokkal utazhatnak Budapestre a vonathoz, majd a búcsúról visszatérve Budapestről az eredeti felszállási helyükre. Fel- és leszállási lehetőségek az autóbuszokra Pécsen, Dombóváron, Tamásiban, valamint az M6-os autópálya melletti benzinkutaknál Szekszárdon, Pakson és Dunaföldváron lesznek. A zarándokok a Boldogasszony-zarándokvonaton utazva Nagyvárad, Kolozsvár, Gyi­mesbükk, Csíksomlyó, Gyergyószentmiklós érintésével érkeznek meg majd a szálláshelyükre. 

A további részletekről érdeklődni a pécsi egyházmegyei szervezőnél (tel.: +36-30/474-1926, e-­mail: [email protected]) és a Misszió Tours Utazási Irodánál lehet.

Az utazás a zarándokok ünnepélyes megáldásával veszi kezdetét, majd útközben közös programok, imák, elmélkedések, valamint közös éneklések emelik a hangulatot a vonaton. Lelki beszélgetésre és gyónásra is lesz lehetőség, a nagyobb állomásokon az utasok meghatóan szép és ünnepélyes fogadtatásra számíthatnak. 

Tizenhat éve zakatolnak már a szerelvények

Idén már tizenhatodik éve zakatolnak a ma már jól ismert zarándokvonatok. Több mint 20 ezer kilométert tettek meg ez alatt az idő alatt Erdély csodálatos tájain a majdnem fél kilométer hosszú szerelvények. Az utazások során eddig több mint tízezer zarándok, határon inneni és határon túli magyar ismerte meg a székely embereket, életüket, mindennapjaikat, örömeiket, bánataikat. A római katolikus egyház hívei Csíksomlyón teljes búcsút nyerhetnek, ugyanis az a bűneit megvalló és bűnbánatot tanúsító hívő, aki a gyónás szentségének kegyelmi állapotában meglátogatja a kegyhelyet, és ott meghallgatja a szentmisét, az elnyeri a bűnei megbocsátása után visszamaradt büntetések teljes elengedését is. 

A Mária-kegyhely templomában található a híres kegyszobor, a sugárkoszorúval övezett Mária, aki a földgömbön és a holdsarlón áll, feje körül tizenkét csillagból álló glória. Az 1990-es évekre a kegytemplom és a körülötte lévő térség nem tudta már befogadni a több százezerre duzzadt búcsúsok tömegét, ezért 1993-ban oltáremelvényt építettek a hegy nyergében, és azóta oda irányítják a kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója és a településük nevét jelző felirat mögé felsorakozó zarándokcsoportokat, és a világ különböző részeiből érkező hívők csoportjait. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!